Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A határrendészeti igazgatóságon belül a határvadász egységek szeptember 15-étől dolgoznak, szükség esetén a létszámuk 3600-ra bővíthető. A bevetési központ Szegeden lesz, de Kiskunhalason is kialakítanak egy egységet.
Megalakult a határrendészeti igazgatóság; a Készenléti Rendőrségen belül létrejövő szervezet keretein belül 2106 fővel erősítik meg a magyar-szerb határ védelmét. Az igazgatóság létrejöttét múlt szerdán jelentette be az országos rendőrfőkapitány; a szervezethez hat határvadász egység tartozik majd, amelynek tagjai között 876 próbaidős végzős rendészeti szakközépiskolás lesz.
Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: vasárnap éjfélig idén eddig 153 ezer 561 tiltott határátlépőt fogott el a rendőrség a magyar-szerb határszakaszon, a bevándorlók a korábbi adatok szerint 67 országból érkeztek, zömében szírek, afgánok és koszovóiak, de tanzániai, jemeni, burundi, kínai és kubai állampolgárok is kértek menedékjogot.
A Készenléti Rendőrségen megalakuló határrendészeti igazgatósághoz csatolják az úgynevezett mélységi ellenőrzési osztályt, amely az országhatáron belül végzi a munkáját.
A határrendészeti igazgatóságon belül a határvadász egységek szeptember 15-étől dolgoznak, szükség esetén a létszámuk 3600-ra bővíthető. A bevetési központ Szegeden lesz, de Kiskunhalason is kialakítanak egy egységet. A határrendészeti igazgatóság vezetőjének Szabó Ferencet, a Készenléti Rendőrség bevetési főosztályának vezetőjét nevezték ki. Az igazgatóság munkáját helikopteres, kutyás és lovas járőr is segíti.
A határvadász bevetési osztályok feladata az államhatár védelmének, valamint rendje fenntartásának megerősítése lesz. Külön speciális szabályok nem vonatkoznak rájuk, a rendőrségi törvényben, valamint a szolgálati szabályzatban rögzített előírások szerint járnak el.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.