Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Áder János köztársasági elnök bajorországi magyar szervezetek és intézmények kezdeményezésére október 22-én és 23-án Bajorországba látogat - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Az államfő csütörtökön részt vesz a müncheni főkonzulátus ünnepi rendezvényén az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Az rendezvényen beszédet mond Áder János és a bajor kormány képviseletében Beate Merk Európa-ügyi és regionális kapcsolatokért felelős miniszter.
A köztársasági elnök pénteken találkozik Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel, a CSU elnökével.
Találkozik Krausz Ferenccel, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójával, a Ludwig Maximilians Egyetem Finnugor Tanszékének oktatóival és diákjaival, ellátogat a müncheni Műszaki Egyetem garchingi kutatóintézetébe, illetve a BMW müncheni központjába is.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.