Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Közös sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor a Budapestre látogató NATO-főtitkárral, az eseményre azonban több médium meghívást sem kapott, az ott mégis megjelenő RTL Klub stábját pedig nem engedték be. A köztévé végig forgathatott, a miniszterelnöki sajtóiroda azt mondja, nem is hirdettek sajtótájékoztatót.
Rogán Antal az RTL Klubon magyarázkodott |
Nem hirdettünk meg semmilyen sajtóeseményt, nyilatkozattétel volt csak, a köztévé anyagát pedig bármelyik csatorna rendelkezésére bocsátottuk volna - magyarázkodott Rogán Antal, a kormányfő kabinetfőnöke csütörtök este Baló György műsorában az RTL Klubon. Azt mondta, ha ezzel bárkit megsértettek, elnézést kér. Hozzátette, felhívta az RTL Klub hírigazgatóját is az üggyel kapcsolatban. |
Nem engedték be az RTL Klubot a Budapestre látogató NATO-főtitkár és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatójára – tudta meg a hvg.hu.
Úgy tudjuk, a miniszterelnök sajtósa, Havasi Bertalan azzal magyarázta a kizárást, hogy azért nem engedte be a stábot, mert az eseményen csak sajtónyilatkozatra kerül sor, és az újságírók nem kérdezhetnek.
A sajtónyilatkozatot azonban meglehetős titokban akarta adni a kormányfő, ugyanis az eseményre sem a hvg.hu, és mellette több, a kormánytól független médium sem kapott meghívást. Az M1 viszont kapott, így az állami csatorna élőben közvetítette a sajtónyilatkozatot, és az MTI is közölhetett beszámolót az eseményről.
A miniszterelnöki sajtóiroda azzal magyarázza, hogy nem hívtak meg senkit, hogy Orbán és a NATO-főtitkár csupán közösen élőben bejelentkeztek az M1 hírműsorába, sajtótájékoztatót ezért nem hirdettek. Az RTL pedig szerintük megsértette az Országház házirendjét.
Orbán egyébként az MTI tudósítása szerint azt magyarázta, hogy a terrortámadások arra hívják fel a figyelmet, komolyan kell venni, hogy az Európai Unióba olyan háborús területről érkeznek emberek, amelyekkel az unió különböző országai – különböző mértékben – hadban állnak. Szerinte az érintett területekről diverzáns csoportokat küldhetnek Európába, és ennek az eredménye a terror. Emiatt a délről érkező migránshullámot még szigorúbban kell ellenőrizni, mert velük terroristák is érkeznek, legalábbis Orbán szerint.
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Magyarország folytatja azokat missziókat, amelyekben részt vesz. Emlékeztetett: eredményes a magyar közreműködés a NATO kereteiben a balti térség légtérvédelmében, és egységet küldtek Litvániába is az elmúlt évben. Magyarország az Afganisztánban vállalt kötelezettségeit 2016-ban is teljesíti, a nemzetközi missziókban való részvételét az élőerőt tekintve nem csökkenti.
Jens Stoltenberg pedig üdvözölte, hogy a magyar kormány bejelentette védelmi kiadásainak növelését, ez – mondta – fontos Magyarországnak és az egész szövetségnek. Szerinte azonban a migrációs válság valójában humanitárius kérdés, és ha a problémát a gyökerénél, vagyis a bevándorlók hazájának számító régióban kezeljük, és politikai megoldást javasolunk a térség konfliktusaira, a saját védelmünket is garantáljuk.
Az ukrajnai helyzettel kapcsolatban a főtitkár úgy vélekedett, Oroszország egyre agresszívabb Ukrajnában, és a közelmúltban a tűzszünet megsértése egyre gyakoribb. Aggasztó a lehetősége annak, hogy kiújulhat a harc Kelet-Ukrajnában, ezért minden félnek teljes mértékben be kell tartania a minszki megállapodást és a tűzszünetet – hangoztatta.
Jens Stoltenberg végül közölte: a NATO reagál a megváltozott biztonsági környezetre, megduplázták a válaszadó erőik méretét, új akciócsoportot hoztak létre, amely képes órákon belül reagálni. Emellett irányító központokat létesítettek nyolc szövetséges kelet-közép-európai országban, és Magyarországon is lesz ilyen. Továbbá növelték a jelenlétet a szövetség keleti részén – mondta.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.