Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Öt gyanúsítottja van egy pénzhamisítási ügynek, a feltételezett elkövetőket kedden fogta el a rendőrség. Szeptember óta a gyanú szerint 6 millió forint értékben hoztak forgalomba hamis húszezreseket, amelyek alkalmasak a laikusok megtévesztésére.
A gyanú szerint három hónap alatt körülbelül 6 millió forint értékben gyártott hamis pénzt egy bűnözői csoport – közölte szerda hajnalban az ORFK.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénzhamisítás miatt nyomoz egy 33 éves budapesti, egy 33 éves, egy 25 éves, egy 42 éves dunakeszi férfi, valamint egy 24 éves budapesti nő ellen. A férfiak őrizetben vannak, a nő szabadlábon védekezik.
A gyanúsítottak 2015 szeptembere óta – laikusok megtévesztésére alkalmas – hamis 20 ezer forintos bankjegyeket gyártottak, majd hoztak forgalomba körülbelül 6 millió forint értékben.
Az öt személy kedden fogták el. Autójukban, valamint a házkutatás során a lakásukon is hamis bankjegyeket, illetve a hamisításhoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le a rendőrök.
A rendőrség előterjesztést tesz a gyanúsítottak előzetes letartóztatására.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.