szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bocsánatot kért a 888.hu főszerkesztője, G. Fodor Gábor a lapjában tett közzé erről nyilatkozatot. Ebben azt ecsetelte, hogy hibát követtek el, illetve túlmentek egy határon, de konkrétan nem említett, miben. Csak feltételezni lehet, hogy a múlt szombati cikkükről van szó, amelyben az MSZP elnökéről és annak feleségéről írtak megengedhetetlen hangnemben. A cikk egyébként még elérhető volt csütörtök délután is.

A 888.hu Rába Tímeáról egy olyan netes oldalról vett le meztelen fotókat, amelyen ismert magyar nők aktképeit gyűjtötték össze. A nevét nem vállaló szerző „jó kis öreg szoci retrópornót” emlegetett, Rába Tímeát pedig maszturbációs segédeszköznek nevezte. A cikkbe Tóbiás József és Rába Tímea lányát is belekeverték. Az írás címén a botrány kirobbanása után változtattak ugyan, de még mindig elérhető az oldalon, a végéhez csatolt szavazással együtt.

A cikken rengetegen felháborodtak, olyannyira, hogy a jobboldalon is szinte mindenki azt hangoztatta, hogy az értelmetlen írással bőven átlépték a jó ízlés határát, és senkinek sincs joga ilyen durván belegázolni valaki magánéletbe, még akkor sem, ha az illető politikus.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke, a Törvényalkotási bizottság elnöke a Facebookon határolódott el a 888.hu-tól, és szolidaritását fejezte ki az MSZP-elnök családjának.

Deutsch Tamás néppárti európai parlamenti képviselő mikropöcsűeknek nevezte a 888.hu munkatársait.

Szabó Tímea, az ellenzéki PM társelnöke utolsó senkiházinak nevezte G. Fodor Gábort hétfőn, és felszólította, hogy takarodjon a közéletből.

G. Fodor Gábor vasárnap este röviden reagált a cikkük miatti felháborodásra. Az oldalukon azt írta: „Mindenkinek megadja, ami neki jár. A nagyságot értékeli. Az alávalót lenézi. A ribancot annak nevezi, ami. A tehetséget biztatja. Az államférfit tiszteli. A közösséghez pedig mindig úgy beszél, hogy "hajrá, magyarok!".”

Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap publicistája viszont éppen emiatt oktatta ki a századvéges vezetőt és főszerkesztőt arról, hogy mi is a konzervatív újságírás. "Aki ilyet tesz, az nem konzervatív újságíró, hanem csimasz. Pontosan olyan, akiktől konzervatív újságírónak kijön a gálája. Sajnálom" – fogalmazott.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az ATV Start című műsorában azt mondta: nem olvasta végig a cikket, csak beleolvasott. „Ha nem is hánytam el magam, az embernek nincs kedve ilyet olvasni” – fogalmazott. Őt leginkább az emberi méltóságot sértő jelzők bántották, amit minden újságírónak tiszteletben kellene tartani – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy lesz-e bármi következménye az ügynek, az államtitkár azt válaszolta: biztosan lesz, hiszen Tóbiás József pert indít. „A többit meglátjuk” – jelezte.

Tóbiás József kedden rövid facebookos bejegyzésben közölte, hogy a 888.hu cikke miatt megtette a jogi lépéseket. Köszönetet mondott a „feléjük áradó szolidaritás-özönért”, de jelezte, hogy a továbbiakban csak a politikával kíván foglalkozni.

Szerdán tovább súlyosbodott a történet azzal, hogy az ELTE elhatárolódott G. Fodor Gábortól, aki az ELTE Politikatudományi Intézetében dolgozott korábban oktatóként. Közölték, hogy G. Fodor megsértette az egyetem Küldetésnyilatkozatában és Etikai Kódexében megfogalmazott alapelveket, ezért Mezey Barna, az ELTE rektora etikai eljárás megindítását kezdeményezi ellene. A 888.hu főszerkesztője még ekkor is csak annyit reagált, hogy nem kíván tovább foglalkozni az üggyel.

Bocsánatkérés öt nap után

Csütörtökön újabb fordulatot vett az ügy, 16 óra után bocsánatkérő nyilatkozatot tett közzé ugyanis a lapjában G. Fodor Gábor. A szövegben nincs benne konkrétan miért és kiktől kér bocsánatot, de sejteni lehet, hogy Tóbiás Józsefről és családjáról van szó.

Az ember esendő.

Közzétette: 888.hu – 2016. január 28.

„Az ember esendő. Az élet egyenetlen. Előfordul, hogy követünk el hibákat. Én az édesapámtól azt tanultam, hogy meg kell próbálni minden helyzetben embernek maradni.  Képesnek kell lennünk arra, hogy ha hibáztunk, legyen erőnk férfiasan elnézést kérni. Mindig ezen a ponton dől el, hogy végső soron ki az erős és ki a gyenge. Ezen dől el, hogy a végső elszámolásnál mit is tartsunk majd magunkról. Éppen ezért most tegyük félre a politikát és nézzük az embert. Eljött a bocsánatkérés ideje.

Hibát követtem el, mert megengedtem, hogy a politikai viták hevében megsértsünk egy embert és a családját. Túlmentünk egy határon. Ezért elnézést kérek. Tanultam belőle. Nem fogom engedni, hogy még egyszer ilyen előfordulhasson” – zárul a szöveg.

A 888.hu internetes és Facebook-oldalán is nagyon vegyesek voltak az első reakciók: 1-2 ember úgy látta, hogy nem volt szükség bocsánatkérésre, sokan helyeselték viszont a nyilatkozatot, és ugyanilyen hozzállást vártak a "liberális újságíróktól is". Volt, aki úgy vélte, hogy az ügyvédek tanácsára született a nyilatkozat, de azzal már nem tudnak jóvátenni egy vállalhatatlan hibát. Olyan kommentelők is volt, akik gyávának illetve sunyinak nevezték G. Fodor Gábort, aki fél, hogy "elveszíti a fejőstehenet". 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!