"Lyukas" a hőkamera-rendszer a határon?

A rendőrség a berendezések beszállítóját okolja, és kötbért követel. Állítólag tíz kamerából kettő rossz.

  • MTI MTI

Az illegális határátlépők észlelésére szolgáló hőkamerák szervizelésének "hiányosságai" miatt a rendőrség kötbérigénnyel él a Milipol Zrt.-vel szemben – közölte a Magyar Nemzet az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatára hivatkozva szerdán.

A lap azt írta: az épp nem működő hőkamerákra nagy szükség lenne most a déli határszakaszon, ahol naponta vágják át a kerítést az illegális migránsok.

A rendőrség azt állítja, jelenleg is két hőkamera vár javításra, amelyeket a hibabejelentéstől számított 15 munkanapon belül nem hozott működőképes állapotba a cég, pedig ezt állításuk szerint szerződésben vállalták. Összesen tíz úgynevezett stabil, vagyis telepített hőkamerából áll az a rendszer, ami ellenőrzi a határszakaszt.

A lap azt írta: a kötbér mértékéről a rendőrség pontos összeget nem közölt, csak annyit, hogy annak alapja a késedelemmel érintett helyszín nettó háromhavi vállalkozási díja, mértéke pedig munkanaponként ennek a díjnak másfél, de legfeljebb összesen 30 százaléka. A hvg.hu megkereste a Milipolt, amint kérdéseinkre válaszolnak, az ő álláspontjukat is közöljük.

Túry Gergely

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.