szerző:
hvg.hu

Kormánypárti politikusokat kérdeztünk a Parlamentben arról, árthat-e a kormány, illetve a Fidesz népszerűségének, hogy Matolcsy György rokonánál is landoltak MNB-s alapítványokba mentett közpénzek. Kövér László házelnök nem volt hajlandó válaszolni, a fideszes Demeter Ervin pedig az interjú körülményeit kifogásolta, és közölte, hogy „nem hajlandó lemenni kutyába”. Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető azt állította az őt kérdezni próbáló riporterekről: azért kapják a pénzt, hogy lejárassák a kormányoldalt. Egy férfi, aki nem képviselő, az üléstermi folyosóra belépve vetette oda kollégánknak, hogy „tűzzön innen a picsába”. A videó készítése után több újságírót, köztük a hvg.hu munkatársát is kitiltották a Parlamentből.

Az Országgyűlés sajtófőnöke kedd reggel tájékoztatta a hvg.hu-t arról, hogy Kövér László házelnök kitiltotta videós munkatársunkat hétfőn az Országgyűlés Hivatalának helyiségeiből, vagyis a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból is.

Kollégánk, Fekete Norbert hétfőn a Parlamentben próbált forgatni, az MNB-alapítványok által kiszórt milliárdokról kérdezte a parlamenti képviselőket, de Kövér László szerint megsértette a 9/2013-as számú házelnöki rendelkezést, amelyben azt szabályozták, hogy hol lehet forgatni. Munkatársunk "a Sajtóiroda munkatársának többszöri figyelmeztetése és felszólítása ellenére is folytatta tevékenységét, és nem volt hajlandó elhagyni a Déli Társalgó és az Országház Kupolatermének területét". Az ominózus videót itt megnézheti.

Videós kollégánkat Kövér László így "engedély nélküli forgatás", illetve "a szabályokkal való nyílt és tudatos szembeszegülés" miatt tiltotta ki, határozatlan időre felfüggesztve a belépési lehetőségét.

Nem a hvg.hu munkatársa az egyetlen, akit a hétfői nap után kitiltottak a sajtó képviselői közül – szinte mindegyik videós stáb hasonló szankciókat kapott, köztük a 24.hu, a nol.hu és az Index munkatársai.

A következő videóban azt láthatják, mit válaszoltak, illetve hogyan reagáltak azok a fideszes, KDNP-s képviselők, akiket munkatársunk megkérdeztett, illetve akiktől kérdezni próbált.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!