Előzetesbe került a VI. kerületben hírhedt ausztrál férfi

A 25 éves férfi márciusban egy Ó utcai hostelben verekedett. A verekedés sértettjét napokkal később holtan találták, de a két eset között állítólag nem volt összefüggés, ezért védekezhetett eddig szabadlábon az ausztrál férfi. Most azonban egy újabb, Dessewffy utcai randalírozás miatt előzetesbe került.

  • hvg.hu hvg.hu
Előzetesbe került a VI. kerületben hírhedt ausztrál férfi

Előzetes letartóztatásba került egy ausztrál férfi, akit több bűncselekménnyel is gyanúsítanak – közölte a fővárosi főügyész.

A férfit eddig csak lakhelyelhagyási tilalom sújtotta, de most újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg, ezért indítványozta a Fővárosi Főügyészség az előzetes letartóztatást. A bíróság el is rendelte a kényszerintézkedést, igaz, nem jogerősen.

A 25 éves ausztrált másfél hónappal ezelőtt súlyos testi sértés kísérletének gyanújával hallgatták ki, mivel március 25-én a gyanú szerint egy VI. kerületi hostelben megvert egy új-zélandi férfit – aki napokkal később meghalt. Mint arról beszámoltunk, egyáltalán nem tisztázott, hogy a verésnek köze volt-e az új-zélandi sértett későbbi halálához.

Május 14-én az ausztrál a VI. kerület Dessewffy utcában randalírozott. Két személyautó visszapillantó tükrét is letörte, emiatt a kerületi rendőrség őrizetbe vette és garázdaság gyanújával kihallgatta. Az újabb büntetőügyben a VI. kerületi rendőrkapitányság nyomoz.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.