szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A jelenlegi állás szerint maximum négy hónapot csúszhat a 3-as metróvonal felújításának kezdete, ugyanakkor az is lehetséges, hogy egyáltalán nem lesz késlekedés – ezt mondta a főpolgármester péntek este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Tarlós István beszélt arról is, hogy péntek reggel írásos meghívót kapott a jövő pénteki kormányülésre, amelyre Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes megy majd el.

"Emberi számítás szerint ma úgy látjuk, hogy maximum négy hónapot" csúszhat a felújítás kezdete – fogalmazott Tarlós István.

Ugyanakkor közölte azt is, nem biztos, hogy lesz csúszás. Kiderült, hogy nemcsak az északi, hanem a déli szakaszon is kevesebb mint 150 pótlóbusz szükséges.

"Úgy néz ki, hogy azért nem lesz esetleg csúszás, mert ennek a csúszásnak a néhány hónapos idejére régebbi buszok, viszonylag szerény költségű, házon belüli felújításával a BKV-nál össze tudjuk szedni ezt a kisebb kontingenst" – mondta a főpolgármester.

Közölte: a felújítás ideje alatt a metrószerelvények pótlására 150 csuklós buszra van szükség. Erre a BKV múlt évben lebonyolított egy tendert, és lett egy opcionális nyertes. A kormány viszont egy országos koncepcióra hivatkozva azt kérte, hogy ne vegyenek külföldi buszokat, hanem szolgáltatást vásároljanak.

A Fővárosi Közgyűlés a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy "egy olcsó, lezárt ajánlat ott van, amely megfelelő időre biztosítja a buszokat", de, ha a kormány július 5-ig pénzügyi garanciát ad kormányhatározatban a legolcsóbb ajánlat és az esetlegesen bekövetkező szolgáltatásvásárlás végösszege közti többletköltségre, akkor szolgáltatást rendel meg a főváros.

Ha nem születik meg a kormányhatározat, "akkor jönnek az új buszok" – mondta Tarlós István. A metrófelújítás az eredeti tervek szerint novemberben kezdődött volna.

A főpolgármester az ATV pénteki műsorában közölte azt is, hogy péntek reggel írásos meghívót kapott a június 24-ei kormányülésre. A kormányülésre Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes megy majd el.

Tarlós annyira erős, hogy alig dönthet fontos ügyben - videó

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!