Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid

A jó hír: a volt Postapalota épületében lesz egy kilátó. A rossz hír: a kilátóság alapvető feltételeinek is nehezen felel meg. A robusztus épületet a PADA cége vette meg, és irodákat alakít ki benne. Véletlenül épp a környékre, a Várba költözik pár minisztérium. Biztosan szükségük lesz kiegészítő irodákra, mert nem férnek majd el a Várban.

Jozef K.-t megvádolhatták, mert egy rettentő nyomasztó épület, a hajdani Postapalota, ma Buda Palotának nevezett Kastély előtt találta magát. Próbált védekezni, de sajtós kezek ligetbontós védősisakot nyomtak a fejére, majd belökték egy páternoszterbe, amelytől már gyerekkorában is rettegett. Márpedig ide járt óvodába, mert édesanyja a Posta dolgozója volt, és annak idején itt még óvoda is nyomasztotta a kisdedeket. A nagy épületrém látványa mindenkiből előhozta a kisangyalt. A páternoszter amúgy 90 éves, egyidős az épülettel, a liftek persze megújultak, de a ketrec, a keret még az eredeti, és fel is újítják.

©

„A 8. emelet következik”, jelentette ki a páternoszter, és Jozef K. ott találta magát az Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója, Fekete Zoltán, illetve az épület felújítását megtervező Szalay Tihamér előtt. Fekete bejelentette, hogy most pedig körbe fogjuk járni az épületet, Szalayt pedig úgy mutatta be, hogy ő alapította meg a Sándy Imre-díjat. Azaz Gyula, bocsánat.

Ezért a kilátásért mászni 9 emeletet?

Ez volt Budapest első irodaháza, amelyet annak is tervezett Sándy Imre, vagyis persze Gyula. 1922-ben épült kevés pénzből, tervpályázaton. Ez ma nem igazán mondható el: az Optima, az MNB Pallas Athéné Domus Animae (PADA) alapítványának cége 7 milliárd forintot fizetett érte, ami a szakértők szerint, ahogy erről a múlt heti HVG írt, több, mint a piaci ár. Az MNB előbb maga, később az alapítványai által vásárolt ingatlanokat, ám miután kisült, hogy a közpénz nem veszti el közpénz jellegét, most már az alapítványok által alapított cégek vásárolják az ingatlanokat. Nem keveset: 2014 óta az MNB köréhez 19 ingatlan került. A jegybank célja az, hogy az államkötvényekből ingatlanba tegye át a bank alapítványi összvagyonának a felét, ami 134 milliárd forint rázúdítását jelenti a magyar ingatlanpiacra. Fekete hozzátette, ez a törekvés (állampapírból ingatlanba áttenni) egyrészt az Európai Központi Bank irányelve is, másrészt jobb hozamokkal kecsegtet, mint az állampapír: 1-2 százalék helyett 6-7-tel. Ömlik majd a pénz a jegybankhoz. A felújítás 2018-ra készül el.

Jozef K.-t mindeközben körbevezették a 10-15 éve felújított épületben, amely úgy néz ki, ahogy a mennyországot a Família Kft.-ben elképzelték. Némi Walking Dead-es beütéssel persze, hisz a szerelvények leszerelve, az ajtók leemelve, az álmennyezet megbontva. A bontás már csak itt, a 8. szinten nem lendült még bele a rombolásba annyira, hogy ide még el lehetett hívni a sajtó képviselőit és Jozef K.-t.

©

De miért is? Hogy lássuk, milyenek voltak a burkolóanyagok 2000-ben? Nem. A PADA nagy bejelentést tett: új turisztikai attrakciója lesz Budapestnek. A Buda Palota Széll Kálmán tér felé néző sarkán álló kis tornyocskájába a turisták felmehetnek, ezáltal Budának is lesz kilátója.

Ez jó hír mindenképp, bólogatott Jozef K., az már kevésbé, hogy van azért Budán ennél megfelelőbb kilátó, mint például az Erzsébet-kilátó, innen ugyanis azért nem nyílik olyan jó kilátás: el lehet nézni a Szilágyi Erzsébet fasor felé, a Déli tömbjére az Alkotás úton, a Városmajor fái, valamint a Várfok utca, a Vár irányába, ahonnan alulnézeti képet kaphatunk a budai Várból – ez nem túl fotogén panoráma. De a legrosszabb hír az, kedves turisták, hogy mindezért a semmiért 9 emelet magasságot kell megmászni, mivel a most amúgy létező liftet kiszerelik, és marad a földszintről induló lépcső, ahogy az amúgy a Ludovika felújítását is jegyző Szalay elárulta Jozef K.-nak. A jelenlegi, még eredeti lépcső ráadásul szűk, lesz egy kis egri minaret-fílingje az ide elzarándokló, a klausztrofóbiával is dacoló extrémsportolóknak. Mindezt persze jegyvásárlás ellenében. Megkockáztatjuk, nem ebből fog megtérülni az épület és a felújítás ára, utóbbit szintén 7 milliárd forintnyira teszik a szakértők.

©

Hanem miből? A HVG cikke szerint ha a BM és az NGM, no meg Orbán Viktor felköltözik a Várba, hozzájuk közel érdemes majd irodákat bérelnie az államnak a háttérintézményeknek, erre pedig tökéletes lesz a Buda Palota. Ráadásul az államnak kevésbé fontos, hogy a dolgozói mennyire vannak megelégedve a kilátással, megfelel nekik egy jó kis Krisztina körúti forgalom, vagy a Széll Kálmán téri. Az biztos, hogy a Vár alá telepített mélygarázsokba nem fog elférni a minisztériumok állományának megfelelő autómennyiség.

Az építés nem áll meg az épületben, mellette háromszintes mélygarázs épül, a ligetvédésre érzékeny olvasóinknak figyelmébe: minden bizonnyal pár fát is ki kell majd vágni. És az sem biztos, hogy a palota sarkánál álló kiülős PostBistro a helyén maradhat.

És ki jár jól?

Jozef K. látta, hogy túl sokan nem járnak jól ezzel az egésszel. Az épület aljában boltok lesznek, még nem lehet tudni, hogy Príma CBA lesz-e vagy nem, vagy valami Zsidai-féle étterem. De azért vannak, akik jól járnak: a WING Zrt., amelytől megvette az épületet az Optima. A Wing a Wallis, azaz az OTP-birodalom része. Csányi Sándornak mostanában jól megy az állammal: nemrég kiderült, a lovasberényi kormányüdülő sem L. Simon Lászlóhoz, hanem az OTP-féle Lido Immo ingatlancéghez került.

Fekete Zoltán
©

De ki jár még jól? Hát persze, hogy Mészáros Lőrinc. Mivel az MNB-alapítványok cégeinek nem kell közbeszerzést kiírniuk (amelyeket, ha kiírnak, akkor is sokszor szabálytalanul sikerül megoldani), mert a bevételük a piacról származik, és erre a piaci jellegre Fekete is sokszor felhívta a jelenlévők figyelmét, így annyiért újítják fel az épületet, amennyiért nem szégyellik. És ami biztos, az az, hogy a Mészáros-féle Magyar Építők Zrt. újítja fel az Buda Palotát.

És persze a volt befektetési bankár Fekete Zoltán sem jár rosszul: az RTL Klubnak épp Jozef K. füle hallatára vallotta be, hogy mind az öt jegybankhoz kapcsolódó pozíciójáért kap anyagi ellenszolgáltatást.

Hacsak úgy nem, gondolta Jozef K, és lepáternoszterezett a mennyországból.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egyre több amerikai közgazdász vár recessziót 2021-re

Egyre több amerikai közgazdász vár recessziót 2021-re

Beer Miklós és a tornasor

Beer Miklós és a tornasor

Kihajózott az iráni tankhajó Gibraltárból

Kihajózott az iráni tankhajó Gibraltárból

Felbukkant egy újabb e-roller kölcsönző Budapesten

Felbukkant egy újabb e-roller kölcsönző Budapesten

50 éves palackpostát halásztak ki a tengerből Alaszkában

50 éves palackpostát halásztak ki a tengerből Alaszkában

Kánikulai augusztusi nap következik

Kánikulai augusztusi nap következik