Korlátoznák Lázárék az állampolgárok fellebbezési jogát a közigazgatási eljárásokban

Csak bíróságon lehetne fellebbezni bizonyos közigazgatási határozatok ellen egy miniszterelnökségi előterjesztés miatt.

Korlátoznák Lázárék az állampolgárok fellebbezési jogát a közigazgatási eljárásokban

„Hatásköri és eljárási racionalizálással” indokolja Lázár János miniszter, hogy az ügyfelek a jövőben számos ügyben nem fellebbezhetnek a közigazgatási döntések ellen, hanem rögtön bírósághoz kell fordulniuk, ha nem értenek egyet a hivatalnokokkal. Így például általában ez lesz a helyzet, ha az elsőfokú döntést központi államigazgatási szerv vagy a fővárosi és megyei kormányhivatal vezetője hozza. Továbbá ez vonatkozik majd egyebek közt a közlekedési, a munkaügyi, az állatvédelmi hatóság, az anyakönyvi, a mezőgazdasági igazgatási és a halgazdálkodási szerv számos határozatára.

A fent idézetten kívül érdemi indoklást nem fűztek ehhez, noha a bírósághoz fordulás fáradságosabb az állampolgároknak, mint a döntéshozó hivatalnok feletteséhez történő fellebbezés, de az állampolgársági és a munkavédelmi ügyeknél „a másodfokú eljárások alacsony számára” is hivatkozik a miniszterelnökség előterjesztése. Ez bizonyára arra is utal, hogy a bíróságok terhelése várhatóan nem nő meg túlzottan az új jogi megoldás miatt.

A hamarosan országgyűlési vitára kerülő törvényjavaslat egyébként 132 törvényt ír át amiatt, hogy egy sor állami hatóság megszűnik, ezek nevét tehát törlik a jogszabályokból, illetve általánosabb megnevezéssel helyettesítik. Külön intézkednek arról, hogy az önállóságát elvesztő Nemzeti Filmarchívum és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) a továbbiakban a Nemzeti Filmalap részeként fog működni. Emellett az alkalommal élve – indoklás nélkül – lecsípnek egy kicsit a földművelésügyi miniszter hatásköréből: ugyanis a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv döntései ellen irányuló fellebbezést, amelynek lehetősége megmarad, a jövőben nem ő bírálja el, hanem a nemzetgazdasági miniszter.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.