Somlai Zsuzsanna a PatRóNa Egyesület elnöke. A PatRóNát három család hozta létre, amely sérült gyermekei jövőjére gondolva összefogott, és Budapest XVII. kerületében létrehozta a Völgyzugolyházat. Céljuk az, hogy akár évtizedek múlva is biztonságban tudhassák már felnőtt gyermekeiket egy olyan családias közegben, ahol egyszerre kapnának egészségügyi, szociális és fejlesztő nevelést és mindennapi életüket is élhetnék. Távlatilag szeretnék, ha a fejlesztő napköziből olyan ház lenne, ahol lakni is lehet, mert a jelenlegi bentlakásos intézmények nem tudnak személyre szabott fejlesztést nyújtani. Az egyre több érintett családot és támogatót maga köré gyűjtő kezdeményezés segíthet elérni, hogy a sérült családtag ne kitaszított, hanem egy számára új élettérként is funkcionáló közösség tagja legyen. A szülőknek pedig nem kell választaniuk, hogy gyereküket intézetbe adják-e – és ezzel lényegében lemondanak róla –, vagy saját életüket feláldozva kizárólag gyerekükkel foglalkoznak.
Bölcsőtől a sírig: "Ez egy gyászfolyamat, amit fel kell dolgoznunk" - Magyarország 2016 videón 1.
Különleges kezdeményezést mutatunk be, amely közösségi, fejlesztő- és gondozóházzal életük végéig támogatná a fogyatékkal élőket és családjukat.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.