Honfoglaló őseink között az ugor eredetű genetikai elemek éppúgy jelen lehettek, mint a közép-ázsiai török népekre jellemzők. Az elmúlt évezred azonban nem múlt el nyomtalanul – derült ki egy, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetében folyó vizsgálatsorozatból, amelynek a Scientific Reportsban jelentek meg legújabb eredményei, és amelynek legfontosabb pontjait az MTA honlapján is összefoglalták.

A kutatás során 16 Kárpát-medencei lelőhelyről származó 144 csontvázt vizsgáltak, amelyek legnagyobb része a magyar honfoglalás korát reprezentálta, egy kisebb, dél-alföldi, 7–9. századi csoport bevonásával pedig az avar populáció is jellemzésre került. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy

míg az avar csoport inkább dél- és kelet-európai jellegzetességekkel bír, a honfoglaló magyar populációt nyugat-eurázsiai jellegzetességek mellett közel negyedrészben közép-ázsiai és észak-ázsiai típusok alkotják.

Ez a megállapítás megerősíti azokat a feltevéseket, hogy a honfoglaló népesség anyai ági genetikai öröksége nagyon heterogén, és jelenleg nincsen ok arra, hogy a honfoglalók genetikai előzményeit csupán egy adott régióból-népességből eredeztessük.

A kutatás szerint a honfoglaló populációban mind az ugor eredetű, mind a közép-ázsiai török népekre jellemző genetikai elemek jelen lehettek.

Az ázsiai típusok a honfoglalás kora óta eltelt bő évezred során szinte teljesen kikoptak a magyarság genetikai állományából, azonban néhány recens székely és csángó mitokondriális DNS-típus fennmaradó nyomaira utalhat.

A kutatás nem kizárólag a történeti tudományok számára fontos eredménye, hogy a 10. századi népességnek a régészeti leletanyag alapján kimutatott eltérései mögött nem áll egy anyai ági vérségi-rokonsági szervező erő. Az adatok azt jelzik, hogy a honfoglalás korának kutatásában használt régészeti-történeti kategóriák (pl. a kutatás korábbi publikációiban használt klasszikus leletanyagú, illetve köznépi temetkezések szerinti csoportosítás) által létrehozott csoportokat jelenleg nem lehet megfeleltetni homogén eredetű népességeknek. A Kárpát-medencei 10. századi adatok jelentős része teljesen feltárt temetőkből származik, amelyekben az anyai ági rokonság csekély aránya egy mobil, temetőit rövid ideig használó népességre utal.

A most közölt tanulmány az archeogenetikai kutatás ún. klasszikus metodikájú időszakának az eredményeit foglalja össze, lehetővé téve a kutatott 7–12. századi Kárpát-medencei népességek különböző szintű összefüggéseinek vizsgálatát, összevetve mind ma élő, mind más archaikus népességeinek adataival. A publikációt jegyző kutatók - a megosztott első szerzők, Szécsényi-Nagy Anna és Csősz Aranka, illetve az utolsó szerző, Mende Balázs - azért is könyvelik el jelentős sikernek a tanulmány Scientific Reportsban való megjelenését, mert a korábbi metodikákkal végzett kutatások egyre inkább háttérbe szorulnak a vezető szaklapok publikációs szempontjaiban.

A cikket jegyző kutatók a vizsgálatokat két irányba kiterjesztve tervezik folytatni. Az egyik az új generációs szekvenálási eljárások teljesgenom-szintű analízisre történő alkalmazása, amivel a korábbiaknál jóval nagyobb mennyiségű adat nyerhető ki az archaikus maradványokból, s így az egyes népességek egymáshoz való viszonya is pontosabban meghatározható. Ezekkel a módszerekkel az egyedi mintákból jóval több információ nyerhető a vizsgált egyénre nézve is (pl. apai leszármazási vonalak, az ún. fenotípusos jellegek: pigmentáció, szemszín vagy éppen bizonyos betegségekre való hajlam stb.). A másik irány új területek és régészeti korszakok bevonása a vizsgálatokba, mint a Kárpát-medence honfoglalást megelőző és azt követő népességének kutatása, valamint a magyar etnogenezissel összefüggésbe hozható régiók bevonása az új típusú technológiai eljárásokkal végzett elemzésekbe.