Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Tézisek az új ügyvédi törvény előkészítéséhez címmel tette közzé az Igazságügyi Minisztérium azt a tervezetet, amely alapján sok dolog gyökeresen megváltozhat az ügyvédek praxisában. És nem csak az övékében.
Várhatóan 2018-tól csak az a jogtanácsos láthat el bíróság előtti képviseletet, illetve jegyezhet ellen okiratokat, aki belép az ügyvédi kamarába – írja a tervezetet ismertető Népszava.
Jelentős változás hozhat, hogy a „tézisek” szerint az ügyvédeknek és a jogtanácsosoknak egyaránt kötelező lesz időszakonként - továbbképzésen - bizonyos kreditpontot megszerezniük, ha továbbra is praktizálni akarnak.
A legnagyobb vita pedig azt illetően várható, hogy a tervezet szerint az ügyvédek a jövőben nem dolgozhatnának sikerdíjért, viszont várhatóan lesznek minimális rezsióradíjak – melyeket vagy az ügyvédi kamara, vagy a szaktárca határozna meg.
Az Igazságügyi Minisztérium az új ügyvédi törvény alapelveiről november 23-áig várja az észrevételeket.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.