Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Lázár nem is érti, van-e ennek jelentősége.
A csütörtöki kormányinfón érkezett az újságírói kérdés Lázár Jánoshoz, hogy mivel a frissen megválasztott Donald Trump nemrég telefonon beszélt Andrzej Duda lengyel elnökkel, vajon beszélt-e már Orbán Viktorral.
Lázár tájékoztatása szerint Orbánt még nem hívta fel a most megválasztott republikánus elnökjelölt.
Lázár azt is éreztette, hogy nem tudja, van-e ennek jelentősége.
Hát már hogyne volna, hiszen Orbán Viktor az államfők és kormányfők közül nyáron elsőként jelezte, hogy támogatja Trump politikáját, aztán a választás napján is az első sorban tülekedett, amikor gratulálni kellett Trump győzelméhez, és azóta is folyton-folyvást arról beszél, hogy Amerikában győzött a demokrácia.
Úgy látszik, a nagy igyekezet nem volt elég egy telefonhívásra.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.