Ezeken a településeken veszélyes, egészségtelen a levegő – térkép

Öt településen egészségtelen, kettőn veszélyes a levegő minősége a szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt.

  • MTI MTI
Ezeken a településeken veszélyes, egészségtelen a levegő – térkép

Az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) környezet-egészségügyi igazgatóságának térképén Kazincbarcikát és Sajószentpétert jelölték a veszélyes levegőminőséget jelző piros színnel, narancssárga színt kapott, vagyis egészségtelennek számít a levegő Salgótarjánban, Tökölön, Miskolcon, Debrecenben és Szegeden.

További tizennégy településen, köztük Budapesten kifogásolt a levegő minősége.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján azt írta: az ország jelentős részén a feltámadó, megélénkülő északnyugati szélnek köszönhetően fokozatosan kitisztul az idő, kisüt a nap, ugyanakkor elsősorban keleten, kisebb eséllyel a délnyugati-nyugati határvidéken lehetnek olyan részek, ahol tartósan megmarad a rétegfelhőzet.

A levegő szennyezettségének egészségügyi értékelése egy index alapján történik. Az OKK táblázata a légszennyező anyagok legfontosabb egészségkárosító hatásai alapján négy szintet különít el: kék (elfogadható), zöld (kifogásolt), narancssárga (egészségtelen), piros (veszélyes). Az önkormányzatok az utóbbi két kategória alapján rendelhetik el a szmogriadó tájékoztatási, illetve riasztási fokozatát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.