Pál apostol rómaiakhoz írott leveléből tudjuk, hogy Isten nem személyválogató. Ellentétben a kereszténységre hivatkozó magyar kormánnyal, amely határozott különbséget tesz ember és ember, jó bevándorló és rossz bevándorló között. Pontosabban még csak nem is az embert nézi – hogy teszem azt a háborúk elől menekül-e vagy egyszerűen csak a jobb élet utáni vágy hajtja Európa felé –, hanem annak is kizárólag a pénztárcája érdekli. Ami, ha elég vastag, és futja belőle a letelepedési kötvény vásárlására, máris bebocsátást nyer a szűk kapun.
A kormányköröknek busás hasznot hozó letelepedésikötvény-biznisz – ahogy az címlapsztorinkból kiderül – a közismert reklámszlogen fonákját idézi. Az eredeti verzió úgy szól: Van, amit nem lehet pénzért megvenni. Minden másra ott a... – s itt a világszerte ismert kártyakibocsátó cég neve következik. A migránsokat Magyarországon korlátlanul lehet gyűlölni, terroristának titulálni. Minden másra ott a letelepedési kötvény, amely megszüntet minden előítéletet, felülír minden veszélyérzetet a bebocsátás jogát megvásárlókkal kapcsolatban. Ha a miniszterelnök megközelítésében 1294 kvótamenekülttel „Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni”, nem túlzás, hogy egy metropolisznyi embernek már lehetővé is tette ezt Budapest. Tizennyolcezer külföldi ugyanis államkötvény-vásárlás révén szerezte meg a letelepedés jogát. Igaz, ha nem titkolnák a részleteket, az is kiderülne, hogy döntő többségük már rég el is hagyta Nyugat felé az országot, ahogy egy átlagmenekült is csak tranzitállomásként tekint Magyarországra.
Hiszen ki szeretne választott hazájának olyan országot, amely – mint az a Magyarország rovatunkban idézett kutatásokból kiderül – a saját levében fortyog. Polgárai boldogtalanok, depressziósak. Ugyanakkor ők azok, akik újra és újra megválasztják azokat a politikusokat, akik nem kis mértékben felelősek az általános rossz közérzetért. Stockholm-szindrómaként tartja számon a szakirodalom azt a jelenséget, amikor a kiszolgáltatott helyzetű áldozatban – józan ésszel fel nem fogható módon – szeretet ébred az őt túszul ejtők iránt. A pozitív érzelmi többletet ráadásul a valamikori Orbán ki is érdemelte. Igaz, akkor még szabadnak és demokratikusnak képzelte el az országot.
Ott persze még közel sem tartunk, mint az észak-koreaiak, akik – mint az Világ rovatunk cikkéből kiderül – a külföldi munkahelyeken is rabszolgaként, szigorú pártfelügyelet alatt dolgoznak, hogy aztán megszerzett jövedelmük 70–90 százalékát átutalják a Kedves Vezetőnek. Természetesen szigorúan önkéntes alapon. Ahogyan tette azt a jobboldali elfogultsággal korántsem vádolható Leisztinger Tamás üzletember, amikor megvált szállodáitól. Arról, hogy mi vezetett ide, s miként lehet a tízmilliárdokat érő Hungest Hotels szállodák új tulajdonosa a saját pénzét nem kockáztató, az ingatlanbizniszben korábban már kudarcot vallott vállalkozó, Gazdaság rovatunkban olvashatnak exkluzív részleteket.
Persze azt is tudjuk, hogy rosszfiúk csak a Vadnyugaton élnek. Ezt támasztja alá a western tematikában készült kultuszfilmeket lajstromba vevő Szellem-összeállításunk. A kapuzárási pánik előtti utolsó nagy dobására készülő hét mesterlövész történetének legújabb feldolgozása halad a korral: a régi-új hősök ezúttal egy nagy hatalmú üzletember befolyása alá került városnak kelnek a védelmére.
DOBSZAY JÁNOS
vezető szerkesztő
