HVG: A burzsoázia indiszkrét bája

Hova lettek a 90-es évek magyar milliárdosai? És hova lett a magyar oktatás? Egy biztos: Tiborcz István megint jól járt. Többek között ezekről olvashat a HVG e heti számában. Jakus Ibolya felelős szerkesztő szubjektív lapajánlója.

HVG: A burzsoázia indiszkrét bája

A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is – Woody Allen bonmot-ja akár a kilencvenes évek elfelejtett milliárdosairól szóló összeállításunk mottója is lehetne. Az egykori nagymenők nem szegényedtek el, de sokan elhagyták az országot, vagy belső száműzetésben élnek; vagy pedig, mint egyikük fogalmazott, csak azért szemlélik rezignáltan a hazai közállapotokat, mert bármikor megengedhetik maguknak, hogy családostul elhúzzanak innen. S vajon csak a megszépítő messzeség láttatja-e, hogy a régi mágnásokat nem csupán a bankszámlájukon szereplő jóval kevesebb nulla különbözteti meg a maiaktól? A cikkünkben nyilatkozók többsége csak néhány céget vagy ingatlant birtokolt, nem komplett ágazatokat, városnegyedeket vagy kistérségeket. Ha haszonélvezői voltak is a hatalomnak, nem hűbéresei, pláne nem strómanjai. Piaci versenyben ténykedtek, ahol aztán néha el is hullottak. Iskolákat alapítottak és működtetnek, nem a meglevőket nyúlták le, s sokan közülük komolyan jótékonykodnak. Aki börtönt érdemel, börtönben ül, sőt néha az is, aki mai szemmel nem érdemelte meg. Egy kutatás szerint nem urizálnak, egyetlen dologra áldoznak sokat: a gyerekeik oktatására.

Az ő munkájukat így aligha veszik majd el a robotok, ellentétben a Lázár János útmutatása alapján jó kereszténynek és jó magyarnak nevelt többi gyerekével. Sajnálatos módon a PISA-tesztek nem ezeket az obskúrus kvalitásokat mérik, hanem a matematikai és a természettudományi tudás alkalmazásának képességét, valamint a szövegértést – utóbbiakban viszont a magyar diákok a fejlett országok sereghajtói közé kerültek. Teljesítményük a négy évvel korábbihoz képest és nemzetközi összevetésben is romlott. A lesújtó eredményekről és a kormányzati mentegetőzésről Magyarország rovatunkban, a munkahelyeken a buta hús-vér emberek helyére lépő okos hardver-szoftver kombinációkról Trend összeállításunkban, a magyar közoktatásba vizionált lovaglás és Trója eleste közötti összefüggésről a Véleményekben olvashatnak.

A pénznél csak a más pénze a jobb: a gazdag és befolyásos após például nem csak Rejtő Jenő könyveiben az egyik leghatékonyabb motiváció a nősülésre. Kontúr rovatunkban Donald Trump vejének karrierjét, a Gazdaságban pedig Orbán Viktor vejének legújabb szerzeményeit tűztük tollhegyre. Jared Kushnert apja milliós adományai lendítették át az amerikai elit egyetemek bejutási küszöbén, ahonnan a családi ingatlanbizniszbe vezetett, most pedig Trump győzelmével a Fehér Házba visz az útja – igaz, a nepotizmust tiltó törvény erejénél fogva csak fizetetlen szürke eminenciásként. A magyar nemzeti vő, Tiborcz István viszont már sokadszor tűnik fel olyan nagy értékű ingatlanok környékén, amelyeket az állami vagyonkezelő köreiből hajtanak fel könnyű prédaként a leendő tulajdonosoknak. Most épp egy épülő visegrádi majdnem Hilton szálloda gyarapítja a titokzatos kastély-villa-palota-hotel birodalmat, de sokan a Tiborcz–Orbán Ráhel házaspár köreinek további terjeszkedését és nyomeltakarítást látnak az Erzsébet tér állami vagyonkezelőhöz sorolása mögött is.