szerző:
hvg.hu

Egy férfi ott vesztette el tragikus körülmények között a kutyáját, ahová tizenkét évig jártak sétálni. Egy magaslesről lőtte ki az ebet egy vadász, aki állítólag nagyon sajnálta a történteket - írja az Index.

A férfi pénteken a főváros közigazgatási határán belül, a mátyásföldi repülőtér mellett sétált keverék kutyájával. Tizenkét éve járnak arra, kutyaiskola működik a környéken, körülbelül két éve kitettek természetvédelmi terület táblákat is, és végül ott vesztette el a kutyáját délután fél hat körül, szürkületben.

Ötven méterre volt tőle a négylábú, amikor durranást hallott. Odaszaladt hozzá, de akkor már nem élt. Nem sokkal később érkezett oda hozzá a közeli magaslesről a láthatóan zavarban lévő, ötven év körüli vadász is, aki végzett a kutyával. Állítólag nagyon sajnálta a történteket – derül ki a cikkből.

Az elpusztított kutya gazdája rendőrt hívott. A kiérkező egyenruhások kikérdezték őket, eljárás indult, és annak végén kiderülhet, ki hibázott. A férfi egyébként úgy érzi a helyszínen elhangzottak alapján, hogy nem meszelik el a vadászt.

Az Indexnek azt mondta: utánanézett, és kiderült, hogy „gyakorlatilag az egész ország vadászterület". Ezért nagyon fontos minden gazdinak tudnia: nagyon kell vigyázni a kutyákra, mert bármikor lelőhetik őket – tette hozzá.

A lap megkereste az ügyben az Országos Magyar Vadászkamara Főváros és Pest Megyei Területi Szervezetét. Onnan azt a választ adták, hogy nem tudnak az esetről, de ez nem meglepő: hozzájuk eleve nem köteles jelenteni a vadász, hogy lövést adott le, sem azt, hogy rendőrségi vizsgálat lett belőle. A kamarához csak akkor jut el az ügy, ha azt állapítja meg a rendőrség, hogy hibázott a vadász, és az eljárás a vadászhatóságon, azaz a kormányhivatalon is végigfutott.

A rendőrség válasza egyelőre nem ismert.

A cikkben emlékeztettek: lőttek már ki kutyát a vadászok a Normafánálerdőben és legutóbb szeptemberben egy vidéki gáton is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Budapesten nyit irodát a Türk Tanács, és egy rakás kedvezményt kapnak

Budapesten nyit irodát a Türk Tanács, és egy rakás kedvezményt kapnak

Washingtonban csak egy háztömböt érint Erdogan látogatása

Washingtonban csak egy háztömböt érint Erdogan látogatása

Három magyar város mágnesként vonzza az embereket

Három magyar város mágnesként vonzza az embereket

Elismerte az önjelölt bolíviai elnököt az Egyesült Államok

Elismerte az önjelölt bolíviai elnököt az Egyesült Államok

Leépítést és a beruházások befagyasztását tervezi a Mercedes

Leépítést és a beruházások befagyasztását tervezi a Mercedes

Holnap érkezik egy igazán olcsó és izgalmas telefon

Holnap érkezik egy igazán olcsó és izgalmas telefon