„Drága gyermekem!” Az eddig kedvesen simogatóan vagy rosszalló kioktatással kiejtett jelzős szerkezet új értelmet nyer, ha valaki átböngészi a Fókuszban összeállítását arról, mennyibe is kerül egy gyerek, amíg a megszületéstől a felnőttélet kapujába, 18 éves koráig eljut. A legdrágábbak természetesen az egykék – a kifizetett, illetve a szülői gondviselés forintosításával kiszámolt – 70 millió forintos „bekerülési költséggel”, míg egy-két további testvér megszületésével megoszlanak a terhek, és a végösszeg akár 38 millióra is csökkenhet. Egy akkurátus apa segítségével M. Balázs első csaknem 17 évének kiadásai szinte tételesen is leírhatók. És bár az állam a népesedési szempontokat figyelembe véve igyekszik juttatásokkal és adókedvezményekkel segíteni az utódok felnevelését, egy ötgyerekes apának országjobbító teendői mellett – hiába a nagy család miatt fajlagosan alacsony kiadások – biztosan nem árt a fizetésén túl komolyabb vagyont is felhalmozni, ha a gyerekeit megfelelő, akár borsos árú külföldi iskolákba akarja járatni, mielőtt a saját lábukra állítaná őket.
Eleinte nem tudni ugyan, milyen felnőtt sarjad a magként elvetett és költségesen felnevelt gyerekből, de ha elkészítjük a kalkulációt, akkor akár a számlát is be lehet nyújtani az immár törvényben is szigorított szülőtartási kötelezettségre. Azok az új oligarchák viszont hetedíziglen gazdagok maradhatnak, akik a Magyarország rovatban feltárt módon kormányközeli befektetőként jól jártak a belvárosi ingatlanosztogatás során. A Tiborcz vagy a Szivek családban így aligha kell strigulázni, mibe is került annak idején a kisvasút vagy a nagy bérház, mert ha jól sáfárkodnak az ölükbe hullott vagyonnal, akkor még az unokák is az új burzsoázia tagjai maradhatnak.
Váratlan és irdatlan mennyiségű pénzhez jutottak azok is, akik a kormány év végi pénzszórásából részesültek, amit a Gazdaság rovat cikke összegez. Csak úgy röpködtek a milliárdok, szinte el sem lehetett ugrani előlük, legyenek bármily ruganyos sportemberek a címzettek. Mint például Szijjártó Péter külügyminiszter, akinek futsalcsapata, a Dunakeszi Kinizsi 900 millió forintos támogatásban részesült. Vannak persze szigorú közgazdászok, akik szerint éppenséggel a gyerekeink jövőjét tette a kormány kicsit nehezebbé azzal, hogy nem a rájuk maradó adósságállomány csökkentésére fordította a vártnál magasabb adóbevételt, hanem helyette bődületes, 907 milliárd forintos decemberi hiányt csinált az előtte nullszaldó felé tartó költségvetésben.
Jó üzletet kötött viszont a nemzeti–konzervatív lengyel kormány, amely a Szellem rovatban ismertetett módon a valós ár töredékéért szerezte meg a Czartoryski hercegi család birtokában lévő kivételes műgyűjteményt, benne Leonardo da Vincinek a Mona Lisa után talán legismertebb nőportréjával. A kormány hivatalos véleménye szerint az arisztokrata família hazafias gesztust gyakorolt, így a kincsek biztosan nemzeti tulajdonban maradnak. Más fogalma van viszont a családról a 93. évéhez közeledő zimbabwei elnök, Robert Mugabe 42 évvel fiatalabb feleségének. A Világ rovat portréja szerint ő azt szeretné, ha az egész ország családi tulajdonban maradna, s ő örökölné az államfői posztot – amit három gyerekük számára is megnyugtató megoldásnak találna.
NAGY GÁBOR
vezető szerkesztő