6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A volt miniszterelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán szólalt meg.
A metrópályázat és a döntések meghozatala 2005 áprilisa és 2006 májusa között zajlott, ő azonban már 2004 szeptemberében lemondott a miniszterelnökségről, és a "szóban forgó" tanácsadó cégben sem töltött be semmilyen pozíciót ekkor – mondta a volt miniszterelnök.
Kiemelte, a magyar kormánynak meg kell védenie az érdekeit Brüsszellel szemben ebben az ügyben, hogy minimális pénzt, vagy lehetőség szerint semmit ne kelljen visszafizetnie.
Medgyessy Péter kérdésre válaszolva kitért arra, hogy "eléggé felzaklatott állapotban" volt, amikor az SZDSZ-szel kapcsolatban annak idején azt mondta, hogy a párt "teli van korrupciós ügyekkel".
Hozzátette: Demszky Gábor volt főpolgármesterről nem feltételezi, hogy bármilyen módon érintett lenne a korrupciós ügyben.
Medgyessy Péter elmondása szerint nem tudja megállapítani, és az ügyészség dolga, hogy megmondja, volt-e korrupciós ügy a 4-es metróval kapcsolatban. Hozzátette: az nagyon nagy túlzás, hogy 167 milliárd forint "tűnt el", és az OLAF sem ezt állítja, hanem azt, hogy ekkora összegű szerződések lehetnek érintettek.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.