szerző:
hvg.hu

A tiltakozók délután 5-kor állnák körbe a CEU-t, ha ma átmegy az ellene hozott javaslat a parlamenten.

"Hiába a soha nem látott méretű nemzetközi tiltakozás, hiába vonult több mint tízezer ember vasárnap este Budapest utcáin, a kormány nemhogy nem vonta vissza a módosítást, hanem demokratikus országhoz méltatlan módon felgyorsította a folyamatot, és úgy döntött, hogy egyeztetés és párbeszéd helyett, az érintettek bevonása nélkül, kivételes eljárásban fog dönteni a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosításról" – írják a Facebookon a kedd délutáni élőlánc szervezői, az Oktatási szabadságot! nevű csoport.

A parlament a kormány kezdeményezésére ugyanis kedden kivételes eljárásban tárgyalja, majd el is fogadhatja a felsőoktatási törvény azon módosítását, amely alapján a jövőben csak akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A parlamenti ülésnap reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a felsőoktatási törvény módosításának összevont vitáját bonyolítják le közvetlenül a szavazások előtt.

A kedd délutáni tiltakozás szervezői azt írják, ha a törvényjavaslatot megszavazza a parlament, akkor délután 5-kor élőlánccal fognak tiltakozni a CEU bezárása és az oktatási szabadság durva korlátozása ellen.

A demonstrációval egyben Áder Jánosnak is üzenni akarnak, akit arra szólítanak fel, hogy ne írja alá a törvényt, hanem küldje el azt minél hamarabb megfontolásra az Alkotmánybíróságnak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fél tucat oroszlán megszökött egy nemzeti parkból és háziállatokra támadt

Fél tucat oroszlán megszökött egy nemzeti parkból és háziállatokra támadt

Úszó Európa-kupa: Hosszú Katinka bronzérmet nyert a második napon

Úszó Európa-kupa: Hosszú Katinka bronzérmet nyert a második napon

A kormány hat magyarról tud, akik a koronavírussal fertőzött kínai tartományban ragadtak

A kormány hat magyarról tud, akik a koronavírussal fertőzött kínai tartományban ragadtak

A Fidesz jelöltje, Dézsi Csaba András nyerte a győri polgármester-választást

A Fidesz jelöltje, Dézsi Csaba András nyerte a győri polgármester-választást

Hitelből épít iskolákat a magyar állam

Hitelből épít iskolákat a magyar állam

Véget ért az útzár az M3-on

Véget ért az útzár az M3-on