„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Csévharaszti zarándokok saját nevelésű bárányokat és saját készítésű sonkákat vittek Ferenc pápának.
Három húsvéti bárányt és hetvenkét sonkát vittek Ferenc pápának csévharaszti zarándokok, amelyet a szerdai általános audiencián adtak át a katolikus egyházfőnek.
Antal András diakónus, a csévharaszti plébánia vezetője és a zarándoklat szervezője az MTI-nek elmondta: a felajánlott bárányokból egyet a Szent Márta ház húsvéti asztalára, egyet személyesen Ferenc pápának, egyet pedig XVI. Benedek emeritus pápának szántak. A húsvéti sonkák, amelyekkel "Ferenc pápa szegényeit", vagyis a Rómában élő hajléktalanokat szeretnék megajándékozni, a vatikáni alamizsnahivatalba kerültek.
Antal András kitért arra: a tizenöt tagú csoport a csévharaszti plébánián dolgozó szegényekből, az egyházközség híveiből és a falu vezetőiből verbuválódott.
A bárányokat a plébánia tangazdaságában nevelték, és a sonkák többségét is az ott dolgozó szegények készítették, illetve ajánlották fel. A zarándokcsoport hétfő reggel Beer Miklós váci megyés püspök áldásával indult útnak – ismertette.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.