Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A magyar jogrendben nem lehet törvényeket felfüggeszteni - reagált a Fidesz egyik alelnöke a washingtoni kormány követelésére.
Az amerikai külügyminisztérium szóvivője felszólította a kormányt, függessze fel a módosított felsőoktatási törvény alkalmazását, mire Gulyás Gergely Fidesz alelnök közölte, a magyar jogrendben azt nem lehet megtenni. Az nem került szóba, hogy a magyar parlament egy amerikai jogon és szokáson felül álló törvényt fogadott el.
Gulyás szerint a kormány részéről maximális tárgyalási hajlandóség és jó szándék is van, "reméljük, hogy ha a törvény tartalmát megismerik, akkor az amerikai szövetségi kormány is tudhatja, hogy semmi másra nincs szükség, mint egy elvi jóváhagyásra, megállapodásra, akár szándéknyilatkozatra a szövetségi kormány részéről."
Jelezte, nemzetközi egyezményt nem a szövetségi állammal kell kötni, hanem azzal, aki a nemzetközi és a belső jog szerint erre jogosult. Gulyás megerősítette: a kormány célja, hogy tárgyaljon az Egyesült Államokkal és New York állammal.
Palkovics László oktatási államtitkár egyébként két napja arról beszél, nem okoz semmi gondot, ha nem lesz működési engedélye a CEU-nak, attól még amerikai diplomát ugyanúgy kiadhat. Az államtitkár érvelését nem annyira tudják hova tenni, a jogászok próbálják értelmezni. Enyedi Zsolt rektorhelyettes szerint mindenesetre ez kiskapunak tűnik, ők ezt nem akarják.
A törvény hamarosan az Alkotmánybíróság elé kerülhet, az ellenzéki képviselők ugyanis kérik majd a vizsgálatát. Sólyom László volt köztársasági elnök szerint a jogszabály alkotmányellenes.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.