szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"A Jobbiknak is segíthetnek, hogy kiszabadulhassanak Simicska Lajos hálójából" – közölte a törvény céljairól Kósa Lajos frakcióvezető.

Még a héten benyújtja az Országgyűlés elé a pártok tiltott támogatásáról szóló javaslatát a nagyobbik kormánypárt annak érdekében. A cél, hogy a politikai tömörülések a reklámhordozókat csak piaci áron vehessék igénybe – közölte a Fidesz frakcióvezetője kedden.

Kósa Lajos elmondta: a törvénymódosítás célja, hogy ne valósulhasson meg burkolt párttámogatás azzal, hogy piaci ár alatt kapják meg a plakáthelyeket a tömörülések. Ezzel "a Jobbiknak is segíthetnek, hogy kiszabadulhassanak Simicska Lajos hálójából" – mondta, de utalt Lendvai Ildikó szocialista politikus korábbi kijelentésére is, miszerint Soros Györgynek befolyása van a baloldalra. 

Kósa Lajos hozzátette: a kétharmados támogatást igénylő módosítás a kormány hirdetéseit is érintené.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Maradt az ebédből? Ki ne dobja, készíthet belőle arcpajzsot

Maradt az ebédből? Ki ne dobja, készíthet belőle arcpajzsot

A német autógyártás túlságosan függ Kínától?

A német autógyártás túlságosan függ Kínától?

Radar360: A rekordbüntetések és Winkler Róbert felmondásának napja

Radar360: A rekordbüntetések és Winkler Róbert felmondásának napja