A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Tiltakozó akcióba kezdett a Civil Zugló Egyesület, amiért szerintük pozíciókat vettek el tőlük az önkormányzatban. A polgármesteri hivatal épületénél demonstrálnak.
„Mindenki számít, kivéve a zuglói civileket” – ezt a feliratot fújták fel fehér festékkel keddre virradóra a zuglói polgármesteri hivatal épülete előtti útra. A szövegben a Párbeszéd Magyarországért kampányszlogenére utaltak, a civilek szerint a kerület PM-es polgármestere „a saját várában éppen az ellenkezőjét teszi annak, mint amivel kampányol”.
Várnai László, a szervezet önkormányzati képviselője a Facebookon azt írta: rendőri biztosítás mellett vonultak fel kedden a városgazdálkodás munkatársai, és próbálták leseperni a feliratot, de nem tudták eltüntetni, ezért fekete festékkel kezdték lefújni, de az elfogyott egy idő után, így az üzenet egy része ott maradt.
A tiltakozók az épület előtt sátraznak, és terveik szerint egész héten maradni akarnak – tudta meg a hvg.hu.
Várnai László a Klubrádióban azt mondta: a zuglói önkormányzat három bizottságból is kizárta a civil tagokat és a Környezetvédelmi Tanácsnoki pozíciót is elvették a Civil Zugló Egyesülettől, szerinte azért, mert kritikusak voltak a kerület vezetőivel. Hozzátette: a civilek helyett a kerületi MSZP-sek kapták meg a pozíciókat, akiket a kerület polgármestere, Karácsony Gergely is támogatott. A Civil Zugló Egyesület képviselője szerint a zuglói MSZP maffiaként működik.
A kerület MSZP-s országgyűlési képviselője jogi lépéseket helyezett kilátásba Várnai László ellen. Tóth Csaba szintén a Klubrádiónak azt mondta: jogászaik megvizsgálják a politikus nyilatkozatát és ennek függvényében lépnek. A bizottsági helyek elosztásával kapcsolatban annyit mondott, hogy Várnai László szerinte túlreprezentált külső bizottsági helyei csökkentek és a megüresedett pozíciók helyére más civilek kerültek.
Karácsony Gergely polgármester reakciója egyelőre nem ismert az ügyben.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.