Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
"Semmilyen körülmények között nem tenném se Bajnai Gordont, se Kádár Jánost, se Rákosi Mátyást és Horthy Miklóst se a listára" – hangoztatta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a minap az ATV-n, amikor arról kérdezték, felvenné-e a közös listára a volt miniszterelnököt.
Ahogy az Index kiszúrta, Bajnai a Facebookon reagált Botka felvetésére. Azt írta, Botka rossz társaságba keverte egy interjúban. "Az aggódó közvéleményt ezúton szeretném én is megnyugtatni, hogy nem csak az MSZP, de az MSZMP, az MDP, sőt a Peyer-féle paktum párt listájára sem kívánkozom:-)" – tréfálkozott Bajnai, majd a kormányváltásban bizakodva további munkasikereket kívánt.