Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Demonstrációt tartott a Tanítanék mozgalom a Sándor-palota előtt. A résztvevők arra kérték a köztársasági elnököt, ne írja alá a Taigetosz-törvényt.
A köznevelési törvény múlt héten elfogadott módosítása a egyebek mellett arról rendelkezik, hogy a továbbiakban a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók se kaphassanak felmentést az osztályozás alól.
A sokak által csak Taigetosz-törvénynek nevezett jogszabály aláírása ellen, s előzetes normakontrollra küldése mellett negyven-ötven ember tüntetett Áder János hivatalánál. Az eseményen egy, az államfőnek szóló levelet is átadtak az intézmény egyik munkatársának.
A résztvevők emellett kikötöttek néhány lufit is a Sándor-palota elé, rajtuk azokkal az álmaikkal, amelyekről úgy gondolták, azok épp a törvénymódosítás miatt kerültek veszélybe.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.