Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
A hvg.hu-nak Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője hozzátette, Botka szerint a politikai maffia behálózta az ellenzéket, beleértve az MSZP-t is. A Momentum többek közt ezért is jött létre: hogy alternatívát kínáljon azoknak, akik abban hisznek, hogy Magyarországnak egy új politikai generációra van szüksége. Olyanra, amely szakít az elmúlt 27 év berögződéseivel.
Botka László hétfőn jelentette be, lemond. „Én ennek a rezsimnek a leváltására érkeztem, ezért vállaltam el a miniszterelnök-jelöltséget. Sajnos mások, jelentős ellenzéki és – számomra különösen fájdalmasan – szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele. Szétaprózott és széthúzó demokratikus ellenzékkel a rezsimet nem lehet leváltani” – írta Botka.