Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Székely János szerint fontos a keresztény értékeken nyugvó kultúra védelme, ám épp így fontos a rászoruló, a családja biztonságát és túlélését mentő ember segítése.

„Én szívesen vendégül látom néhány napra a gyerekcsapatot, akár itt a püspökségen” – mondta Székely János szombathelyi megyéspüspök, aki munkatársunktól értesült arról, hogy Őcsény falugyűlésén úgy döntöttek, nem járulnak hozzá, hogy oltalom alatt álló gyermekek pihenhessenek a település egyik magánpanziójában, az ingatlant felajánló vállalkozó autójának pedig kiszúrták a kerekeit.

Fülöp Máté

A püspök emlékeztetett: Fontos és helyes a saját, keresztény értékeken nyugvó kultúránk, a társadalmunk biztonságának védelme, ám épp így fontos a rászoruló, a családja biztonságát és túlélését mentő ember segítése. Az is fontos – tette hozzá –, hogy a menekültek számára ne vesszen kárba az az idő, amit a hazájuktól távol töltenek, s a helyzet jobbra fordultával képesek legyenek visszatérni.

Mint ismert: a Tolna megyei település falugyűlése menekültként elismert – tehát nem illegális migráns – emberek  pihenését akadályozta meg, akik esetében a hivatalos hatósági eljárások is arra jutottak: oltalomra szoruló menekültekről van szó.

A történtek nyomán a települést 11 éve irányító Fülöp János polgármester lemondott. A Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: „Itt 11 évig béke és nyugalom uralkodott. Együtt tudott élni a magyar, a cigány, a sváb, a székely. Semmiféle gyűlölet vagy kirekesztés nem volt. Ezt sikerült most felrúgni.”

Beer Miklós váci püspök azt mondta a 444-nek, hogy „Az őcsényi eset szonda a társadalom állapotáról”, ő pedig „nagyon szomorú”. Erdő Péter bíboros azonban kitért a HírTV kérdése elől, amikor Őcsényt szóba hozták. Gesztusa sokakat felháborított, Schilling Árpád rendező üzenetet is küldött neki. Korábban egyébként Orbán Viktor sem látott kivetnivalót abban, amit az őcsényiek tettek.

Székely János egyébként még esztergomi segédpüspökként Fótról hívta meg a városba az ott élő, kísérő nélküli kiskorú menedékkérőket – ezen az eseményen a hvg.hu is jelen volt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!