Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A színésznő a könnyeivel küszködött, amikor megtudta, hogy Marton bocsánatot kért, „kiszakadt belőlem a fájdalom.” Úgy látja, Marton is azt üzente, soha nem késő bocsánatot kérni, de azt leszögezte, a rendező húsz évvel ezelőtt nem közeledett hozzá. „Ez nem közeledés, kényszer, ez zaklatás.”
Sárosdi Lilla az ATV Egyenes Beszéd vendége volt, ott beszélt arról, hogy érzi magát a bocsánatkérés után, miközben újabb két nő állt elő azzal, őket is zaklatta Marton. Szerinte a társadalomnak tudnia kell különbséget tennie közeledés és zaklatás között, illetve szükség lenne egy paradigmaváltásra is.
A színésznő úgy véli, most azoknak is elő kellene állniuk, akik tudtak arról, hogy mit csinált Marton László. Amikor Rónai Egon megkérdezte, hogy tudott túllépni a húsz évvel ezelőtt történteken, azt felelte, az évtizedek alatt sem tudott túllépni a történteken, nem múlt a fájdalom és a megalázottság.
Beszélt arról is, hogy a szexuális zaklatás általános a kollégák között, de sokan olyanok írtak neki a napokban, akik nem akarják felfedni a személyazonosságukat. Ő maga is több zaklatóról hallott. Az áldozathibáztatásról azt mondta, az nem segít a feldolgozásban, ha a társadalomban sokan úgy gondolják, az áldozat tehet arról, ha egy ilyen dolog megtörténik. „Az áldozat nem lehet hibás” – mondta.
Sárosdinak hiányzik a szolidaritás a színházi szakmából, de most már szeretne a családjával foglalkozni, mert az „kicsit szétesett az utóbbi időben.” Ahhoz nem érzi magát készen, hogy tovább vigye a zaklatás ügyét, azonban abban szeretne segíteni, hogy az áldozatokat szakemberekhez irányítsa.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.