Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselő, volt miniszterelnök ismét bebizonyította, hogy rossz politikus.

Homályos célzattal aláírásokat gyűjt a pártjával (DK) együtt, hogy valamiképpen elejét vegye, hogy a külföldön (zömmel persze Erdélyben és a Vajdaságban) élő magyar állampolgárok szavazhassanak a magyarországi országgyűlési választásokon.

Valóban eléggé szokatlan, hogy olyan személyek, akik soha nem éltek valamely állam területén, nem is szándékoznak odaköltözni, nem fizetnek ott adót, stb., részt vehessenek az ottani választásokon. De az, hogy valami szokatlan, nem jelenti azt, hogy helytelen vagy értelmetlen vagy jogszerűtlen.

Akármilyen ideológiai megfontolás volt annak idején a kettős állampolgárságú, külföldön élő, magyar kultúrájú személyek magyarországi választójogát biztosító törvényjavaslat mögött, voltaképpeni tartalma világos vagy azzá vált.

A választójog tartalmát és terjedelmét a politikai (alkotmányos) közösség szabadon határozza meg. A magyarországi történelem köztársasági pillanataiban (1918, 1946, 1956, 1989-90) egyetértés volt benne, hogy a szavazati jog – jelentéktelen kivételekkel – minden nagykorú magyar állampolgárt megillet (hacsak bírói ítélet mellékbüntetésként időlegesen meg nem foszt valakit politikai jogaitól). Azt viszont, hogy ki magyar állampolgár, az alkotmányozó dönti el, esetünkben nagyjából úgy, hogy ez kiterjeszthető mindenkire, aki tartósan és törvényesen Magyarországon él, elvi különbségek – vagyoniak, felekezetiek, etnikaiak, nemiek és kulturálisak – nincsenek a jogcímek között.

Azt viszont senki nem tilthatja meg az alkotmányozó és törvényhozó hatalomnak, hogy az állampolgári közösséget kiterjessze (korlátoznia alkotmányjogi okokból – és a magyar állam nemzetközi kötelezettségvállalásai, a nemzetközi jog miatt – nem nagyon lehet, különösen nem diszkriminatívan). Az, hogy „a politikai nemzet” terjedelmét kibővítik „a kulturális nemzet” fogalmi-képzetes határáig, nem hiba, ha az állampolgárok és képviselőik úgy érzik, hogy elég szoros szálak fűzik őket azokhoz, akikre a jogot kiterjesztik, és akik – tág morális és történeti értelemben – „kiérdemelték” ezt a jogot.

Hiszen nem jogfosztás történt, hanem jogkiterjesztés – ezt pedig demokraták (olyan liberális demokraták is, mint amilyennek Gyurcsány tekinti magát) örvendetesnek szokták tartani.

Egyáltalán nem magától értetődő, hogy az állandóan külföldön lakó, külföldi állampolgársággal is rendelkező magyar állampolgár (akinek a családja nemzedékek óta külföldön él, és az a szándéka, hogy továbbra is ott éljen) csak akkor rendelkezhessék szavazati joggal, ha bizonyos kötelezettségeit (adózás, katonai szolgálat stb.) Magyarországon teljesítette, hiszen jogai se teljes körűek (különösen szociális területen), bár természetesen könnyebb áttelepülnie Magyarországra, mint másoknak.

A választásokon való részvételnek van szimbolikus jelentése is, nem pusztán politikai jog: ekkor erősítjük meg „tagságunkat” az állampolgári közösségben. Senkinek nem árt meg, ha a Magyarország iránt élénken érdeklődő, a tág értelemben vett magyar kultúra részeseinek tekinthető és tekintendő emberek preferenciái is érvényesülnek a választások eredményében. Az állampolgárságot fölvett külhoni személyeknek mély érzelmi közük van Magyarországhoz – és nincs olyan politikai vagy jogi kritérium, amely a kötődésnek ezt a fajtáját tiltaná. (Hiszen más esetben ezt elismeri a jog, pl. egymáshoz érzelmileg vonzódó emberek élettársi viszonyt létesíthetnek, bizonyos esetekben össze is házasodhatnak.)

Az emberek szabad társulásai a civil társadalomban (mindenki szabadon csatlakozhat vallásfelekezethez, egyesülethez, mozgalomhoz, informális baráti társasághoz) különböznek a politikai társadalom viszonyaitól (ahol jogi kötelezettségek is szóba kerülnek, a szavazatunkkal hatalmi viszonyokat hozunk létre), de a kettő között nincs abszolút határ. A politikai pártok pl. a közhatalomban részt vevő alakulatok a parlamenti rendszerekben, de tagságuk nem ad jogi fölhatalmazást: a pártok a civil társadalom részesei is, közületek is, magánegyesületek is.

Nincs rá semmi ok, hogy pár évenként, egyszeri aktus során a külföldön élő polgártársaink ki ne nyilváníthassák, milyennek szeretnék látni azt a Magyarországot, amely akkora szerepet játszik a fejükben és a szívükben.

Pusztán azért elutasítani őket, mert köztudomású, hogy jelenleg ezek a honfitársaink az egyik magyarországi párthoz vonzódnak, önzés és kicsinyesség.

Arról nem szólva, hogy alkotmányos érzékű ember lehetőleg soha nem von vissza szerzett jogokat. Avval én nem érvelnék, hogy a külhoni magyar állampolgárok szavazatai nem döntenek el sok mindent (egy-két mandátumról foroghat kockán), mert ez itt irreleváns, és nem pusztán gyakorlati kérdésről (politikai haszonról és kárról) van szó.

Gyurcsány téved, hebehurgyáskodik, és már megint a rossz oldalon áll. Azt, hogy fölösleges vitákat robbant ki, és a maga népszerűtlenségével játszik fura kis játékokat, már megszokhattuk.

Gyurcsány pontosan olyan, mint a liberálisok és a baloldaliak torzképe a szélsőjobboldali portálokon és újságokban. Fölszítja a gyűlölködést, hogy aztán tiltakozhassék ellene. Láthatólag semmibe veszi vagy lekicsinyli az utódállamok magyar nemzetiségeit, ami tűrhetetlen. Az ő ellenszenves őrületeivel és provokációival szemben inkább azt – a Momentum által újabban támogatott – régi ötletet kell elővenni, hogy az időlegesen külföldön tartózkodó magyarországi állampolgárok (jellemzően Nyugaton dolgozó vendégmunkások, diákok) is szavazhassanak levélben. A joggal való élést nem akadályozni és korlátozni kell, hanem szorgalmazni és bővíteni.

És ez vonatkozik az erdélyi és vajdasági Fidesz-szavazókra is, akiknek épp úgy módjuk kell hogy legyen politikai véleményük kifejezésére, mint mindenkinek, aki önként szeretne az általunk itt Magyarországon nem eléggé becsült állampolgári közösséghez tartozni. Én ugyan senkinek se ajánlom, hogy a jobboldalra szavazzon – és azokat az utódállami magyarokat is megértem, akiknek a mai körülmények között nincs kedvük a jelenlegi magyarországi állam szolidáris, ám távoli működtetéséhez, vagyis a magyar állampolgárság fölvételéhez –, de ebben az esetben ez közömbös.

Jogkorlátozó kampányból pedig épp elég van amúgy is. Gyurcsány kezdeményezése pedig az.

El kell utasítani, és villámgyorsan el kell felejteni. És nemcsak azért, mert ez az ellenzéki önsorsrontás újabb szánalmas esete, hanem azért, mert önmagában helytelen.