Aki Magyarországon azzal érvel a határon túliak támogatása ellen, hogy a pénzből hány kórházat lehetne itthon felépíteni, az gyorsan menjen tüntetni amiatt, hogy a német, holland, osztrák, svéd adófizetők – EU-támogatások formájában – Magyarországra küldik pénzük egy részét, egyebek közt vállalkozások fejlesztésére. (Beszúrás: ami biztosan pénzkidobás, az a minden fronton leszerepelt Szőcs Géza exállamtitkár, all-round lúzer hazai startup vállalkozások állítólagos menedzselésére indított startupjának a minap adott 400 millió – lásd cikkünket a Magyarország rovatban. Beszúrás vége.)

Minden országnak, térségnek elemi érdeke ugyanis, hogy a szomszédságában prosperitás legyen, különben kezelhetetlenné válik a gazdasági bevándorlás, terjed a bűnözés és más török áfium. Amennyire korlátolt gondolkodásra utal azonban a gazdasági sovinizmus, annyira az a magyar kormány által érvényesíteni próbált etnicista gazdaságpolitika is. E heti címlapsztorink azt járja körül, miként ad(na) az Orbán-rezsim jelentős magyar kormányzati támogatásokat határon túli vállalkozásoknak úgy, hogy azok csak az ott élő magyarok számára legyenek elérhetőek, ezért – az uniós joggal ellentétesen – magyar állampolgárság bizonyításához köti a juttatást.
Nem véletlen, hogy az EU-tag Szlovákiában és Romániában akadályokba ütközik ez a hazai választások küszöbén nyilvánvalóan fideszes szavazatszerzési célú akció, még ha Szerbiában és Ukrajnában úgy ment is át, mint kés a vajban, hiszen az utóbbi országok EU-tagságra áhítozó politikai elitje – egyelőre – kiszolgáltatott Budapestnek. Ez a – lássuk be – kétségbeesett húzás is azt jelzi, hogy
Orbán Viktor ma már úgy járja a politikai pávatáncot, hogy minden lépésénél a saját lábában esik hasra.
Az általa két hónapja Tusványoson egekig magasztalt – az unió megosztására felhasználni próbált – V4-ek sorban farolnak ki mellőle: Magyarország rovatunk cikke részletezi,
miként tesz hitet egyre meggyőzőbben a cseh és a szlovák kormány az Emmanuel Macron és Angela Merkel által meghirdetett, az eurózónára alapítandó új, mélyen integrált unió mellett,
szemben a mániákusan brüsszelező, diszfunkcionális magyar kormánnyal.
A történelmet azonban nemcsak Orbán olvassa visszafelé, hanem olyanok is, akik még nála is nagyobb pusztításra képesek. Például azok az iszlám fundamentalisták, akik – mint Világ rovatunknak a barcelonai terrortámadásról szóló cikkében olvasható – az 1200 évvel ezelőtti ibériai kalifátus visszaállításáról álmodoznak. Vagy azok a fehér felsőbbrendűséget hirdető amerikai rasszisták – de főleg az őket egyértelműen el nem ítélő Donald Trump elnök –, akik még ma is hősként tisztelik a polgárháborúban legyőzött rabszolgatartáspárti politikusokat és katonákat. „Az 50 állam száz szobra között egyetlen afroamerikai személyé sincsen” – írja az amerikai kongresszus „Valhallájáról” szóló és az USA-beli szobordöntési láz történelmi-társadalmi gyökereit elemző összeállításunk. (Beszúrás: startupjavaslat Szőcs Gézának: Magyarország exportálja a Budapest melletti kommunista szoborpark idehaza kiválóan megvalósított ötletét Amerikába az ott ledöntött ócskaságok számára. Beszúrás vége.)
Túl sok a múlt, és kevés a jövő – de nem a HVG-ben! Olvassák izgalmas cikkünket a felívelő bitcoinról, ami egyszer talán világvaluta lesz! Vagy a 2030 rovatban az ínycsiklandó műhúsról, ami korántsem fantazmagória! Még talán a budapesti „éjszakai polgármester” sem az: ezt a funkciót – olvasható Fókuszban rovatunkban – Amszterdamban a bulizók és a lakók örömére már ki is találták. A napfogyatkozásnak vége, itt az új lap!
KOCSIS GYÖRGYI
szerkesztő