HVG: Moszkva tere

Az ellenségem barátja az ellenségem – gondolhatta az ukrán kormány, és – az orbánihoz hasonló statáriális módszerrel – utat engedett a helyi nacionalisták által követelt törvénynek, amely erőteljesen beszűkíti a nemzeti kisebbségek, köztük leginkább a kárpátaljai magyarok jogát az anyanyelvi oktatáshoz. Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem, mindenesetre nehéz szabadulni a gondolattól, hogy az Orbán-kormány Putyin orosz elnök előtti látványos hajbókolása a magyarok iránti maradék jóindulatot is elsöpörte Ukrajnában. Világ rovatunk vezető cikke járja körül a moszkvai dezinformációs kampányoknak felülő szimbolikus politika e stupid kijevi mintapéldányát – és gyakorlati megvalósulásának akadályait. Az utóbbi nagy szerencse, hiszen a most fűhöz-fához, Brüsszelhez, Párizshoz rohangászó, de közben mindenkit megfenyegető magyar kormány Európában immár lényegében szövetségesek nélkül maradt.

De hát tudjuk, hogy a szerénység, a visszafogottság, netán a szégyenérzet nem Orbán Viktor kenyere. Ezért hát nincs is csodálkoznivaló azon, hogy a kormány most annak a határkerítésnek az utólagos megfinanszírozását követeli Európától, aminek

270 milliárd forintos költségét – mint Magyarország rovatunkban olvasható – az uniós szabályokkal ellentétesen, közbeszerzési pályázat nélkül osztották szét

Fidesz-közeli cégek között. Korrigálok: vannak köztük Fidesz-távoliak is, például egy kínai társaság, vagy a kínai kapcsolatokért felelős exkormánybiztos vállalkozása. A „keleti nyitás” robogó vonatának újabb állomását jelzi egyébként írásunk arról, hogy idén a tavalyinak kétszeresére, 14 milliárd forintra rúg az a támogatás, amit a magyar állam az itteni felsőoktatási intézményekben ingyen tanuló kínai, azeri, jordán és más illiberális testvérországokból ideküldött diákok után fizet az egyetemeknek. Jóllehet a mérleg másik oldalán az export egyre soványabb, biztató, hogy az adminisztráció legalább hízik (nem, nem a kormányfő derékbőségéről van szó): Kósa-modernvárosok-Lajos miniszteri kinevezésével a bővített kormányzati vezérkar létszáma már több mint kétszerese a Bajnai-korszakénak.

A Balkán Bécsnél kezdődik – szokták volt mondani önironikusan magukról az osztrákok. Aki elolvassa cikkünket az osztrák exkancellár, jelenleg szocdem főkorifeus, lobbista és üzleti kavarógépnek a szürke ötven árnyalatában játszó üzelmeiről, az hajlamos igazat adni a sógoroknak. Felkészül Prága: a cseheknél (is) esélyes a közelgő választási győzelemre a minden hájjal megkent Andrej Babis oligarcha, aki vagy a bársonyszékben végzi, vagy börtönben. A pálmát persze még mindig Budapest viszi, ahol – mint Fókuszban rovatunknak a műemlékvédelmet zárójelbe tevő budapesti palotabiznisz mélységeit feltáró elemzéséből kiderül –

a nemzeti vagyonkezelő első számú vezetője (bizonyos Szivek Norbert, Orbán Viktor vejének kijáróembere) a magánidejében egyszersmind ingatlankirály is lehet.

A fejlemények azt mutatják, hogy a magyar értelmiség többféleképpen igyekszik alkalmazkodni a NER újabb és újabb fordulataihoz. Portré rovatunk alanya, Vajda Mihály filozófus kivonul. Szigeti Máté ifjú komponista pedig bevonul – ha nem is a rendszerbe, hanem a történelembe: szeptember 20-án, a fiatal zeneszerzők első szegedi fesztiválján mutatják be azt a neobarokk kantátáját, amelynek szövege Balog Zoltán emberminiszternek a júniusi, XIX. karcagi birkafőző fesztiválon előadott beszéde. Szellem Plusz rovatunk szerint az alkotás két nappal előtte Budapesten is hallható lesz.