Magyar miniszterelnökök eddig 74 alkalommal „bérelték ki” a HVG első oldalát. Ha ez a – 3,7 százalékos – térfoglalás elenyésző is lapunk eddigi 2000 címlapjához viszonyítva, közülük jó néhány emblematikusnak bizonyult. Szerda óta itt a hvg.hu-n olvasóink szavazhattak egy best of-összeállításról, és a jelenlegi miniszterelnök mellett a korábbiak nem rúgtak labdába, az első három helyre Orbán-címlap került. A szavazás részletesebb ismertetését a cikk végén találják.
Torgyán József vőlegényeként került először a HVG címlapjára Orbán Viktor 1998 júniusában. A koalíciós tárgyalásait kommentáló Ászok násza című borítónkat máig lapunk egyik legemlékezetesebb fotómontázsaként tartják számon, vele szoros versenyben áll a másfél évvel későbbi, ugyancsak elhíresült, „maffiás” címlap. Utóbbi miatt a ma is regnáló miniszterelnök olyannyira megsértődött, hogy azóta sem ad interjút a HVG-nek. Nem ezért, de ettől még tény, hogy a mezőnyből messze kiemelkedve ő a listavezetője annak az összeállításnak, amelyet 2000. számunk megjelenésekor készítettünk.
Orbán eddig harmincnyolcszor volt címlapfőszereplőnk. A kiemelt figyelemre nem csak azzal szolgált rá, hogy lapunk megszületése óta ő a leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányfő. Azzal is, hogy centralizált kabinetjeiben a szaktárcák vezetőinek lényegében nincs, nem lehet arcuk, egyéniségük. Míg korábban például a címlapjainkra kerültek a pénzügy, az oktatás vagy az egészségügy irányítói, ma már ilyen nevű tárcák sincsenek.
A HVG indulásától, 1979 júniusától a mostani, 2000. számig – a külföldieket nem számolva – több mint 200 címlapunknak lettek ilyen-olyan rangú, súlyú, pártállású politikusok a szereplői. Közülük csupán egy akadt, az 1997-ben szemén kendővel, fülében parafa dugóval és bevarrt szájjal ábrázolt – nem-lát-nem-hall-nem-beszél – Nikolits István, aki nemcsak fenyegetődzött, de valóban perre is vitte a dolgot. A polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter azonban az utolsó utáni jogorvoslati fórumtól sem kapott elégtételt, mondván: gúnyportréja „a megengedett túlzások határán belül” maradt.
1979 óta 10 kormányfő koptatta a miniszterelnöki bársonyszéket, legalább egyszer mindegyikük szerepelt lapunk borítóján. Igaz, a fehérterror rémképét is emlegető Grósz Károly már csak kormányfősége és pártelnöksége után mint a négytagú „magyar trojka” tagja. Utódja, az állampárttól úgymond függetlenedő Németh Miklós ugyancsak ugyanekkor lett egyszeri címlaphős.
Regnálásának 3 és fél éve alatt az első szabadon választott miniszterelnök nyolc alkalommal került a HVG borítójára. Antall József az első róla szóló címlapunkon „Nyugodt nyerőként” indult, később az MDF „borzalmas tagságát” vezérlő, utóbb szélsőjobbra navigáló Csurka Istvánnal való csatározásai kívánkoztak címoldalunkra. Hóbagolynak gúnyolt utódja (a korábbi belügyminiszter, majd pártváltó) Boross Péter feje kis karácsonyi ajándékként rugózott ki a díszdobozból, közvetlenül Antall 1993. december közepi halála után.
Amikor az önjelölt Krisztusként „cölöpjáró” szocialista kormányfő, Horn Gyula 1996 februárjában úgymond sajnálattal, ám valószínűleg megkönnyebbülten elfogadta pénzügyminiszterének lemondását, Bokros Lajos álarcát levéve, kormánya stabilizációs programját is feladta – jeleztük címlapunkkal. Az őt váltó Fidesz-vezért, Orbánt az első kormányzati ciklusában pontosan annyiszor szerepeltettük címoldalunkon – például kolbásztöltelékből paragrafust formáló politikusként –, mint későbbi szocialista párti legyőzőjét, Gyurcsány Ferencet. Az utóbbi első két évét mérlegelő cikkünk címlaprezüméje olyan (ámok)futó atlétát mutatott, aki nagy igyekezetében nem vette észre, hogy csuromvizes felsőtestétől elmaradt az alsó fele. A bukásához vezető „viadalmenetei”, „kivételes megoldásai”, újabb és újabb programjai („Van másik!”) többször megihlették a HVG címlapkészítő brigádját. Az Orbánt legyőző, Gyurcsány által megpuccsolt Medgyessy Péter négyszer „népszerűsítette” a standokon a HVG-t. Lemaradása azonban látszólagos, hiszen az egykori – a Kádár-korban D–209-es fedőnéven működő, s állítása szerint „intellektuális” és honvédő munkát végző – SZT-tiszt alig több mint két évig állt a szocialista–szabaddemokrata kormány élén. A Gyurcsányt követő „független szocialista” Bajnai Gordon válságmenedzselő kormányfőként egyszer került a címlapunkra, 2009 áprilisában, amikor csikósként próbálta a nemzetgazdaság döglött lovát talpra állítani. Három évvel később – amikor személye potenciális ellenzéki vezérként merült fel – Botticelli Vénusz születése című festményének parafrázisaként tért vissza az első oldalunkra.
A hetedik éve mind irritálóbban politizáló, a jogállamiságot erodáló, vazallusainak, családi és baráti körének vagyoni helyzetét viszont szemérmetlenül gyarapító Orbán jószerével szinte minden hétre adott (volna) címlaptémát. A magunkra erőltetett önmérséklet az oka annak, hogy 2010-től mostani lapzártánkig csupán két tucatszor variáltuk első oldalunkon a változó korban turultáncot járó, a hanyatló Nyugattal szemben a keresztény Európát megvédő, Nememberként majdnem mindenre nemet mondó, ellenben az orosz nyelvleckékre fogékony, díszes társaságának Nagy Harácsonyt rendező III. Viktort.
A hvg.hu olvasói messze ez utóbbi címlapot választották a legütősebbnek a kilences toplistáról, a voksok 49,5 százalékát kapta. A második és a harmadik legütősebbnek talált HVG-s miniszterelnöki címlapon is Orbán Viktor látható, az 1999-es "maffiás" alkotás a voksok 27,8, az Orosz tempó című pedig 14,1 százalékát kapta. Vagyis a többi hat exkormányfő címlapjára összesen 8,7 százaléknyi szavazat jutott - ennek a cikknek a megjelenéséig, mert természetesen, akinek van kedve, még mindig szavazhat.
A magabiztos Tisza-előnyt mérő, június elején készült Medián-kutatásban azt is megvizsgálták, milyen hatással lennének a különböző összefogás-kombinációk Magyar Péter pártjára.
Egész Európát érintő azonnali visszahívási kampány indult.
A SpaceX egy dinamikus felületen közvetíti, merre jár a Dragon űrhajó.
Ezzel segítenék, hogy az utasok gyorsabban találják meg a helyüket.
