Kocsis Györgyi: Magyarnak számkivetve

Hozzávetőleg 115 évre tette „Nézzünk bizalommal a jövőbe!” című egypercesében Örkény István azt az időt, amikorra a világ összes nyelvén valami nagyon pozitív dolgot jelent majd az a szó, hogy „magyarni”. Csaknem ugyanezt gondolja egy másik kiváló magyar író, e heti címlapsztorink interjúalanya, az új szatirikus regénye kapcsán megszólított Spiró György is, csak épp ellenkező előjellel. „Lassan az egész világ magyarrá válik – állapítja meg. – A második világháború óta nem volt példa arra, hogy Magyarországon is a világtendenciák uralkodjanak, és ne legyünk fáziseltolódásban. De nem maffiaállamokról írok, hanem a modern világban sokfelé létező archaikus struktúrákról, amiket lehet törzsinek vagy feudálisnak nevezni, mindenesetre ellentétesek a felvilágosodás eszméjével.”

Nehéz a nyugati kapitalizmusban is csalódottnak tűnő, borúlátását és tehetetlenségét keserű humorba fojtó értelmiségi világfájdalmát nem osztani. E heti lapszámunk több cikke is alátámasztani látszik a jövő iránti bizalmatlanságot. Fókuszban rovatunk készített például statisztikát arról,

hogyan dübörög át évek óta, megállíthatatlanul a fideszes törvényhozás úthengere a társadalmon, az ellenzéken.

Ami a nyomában marad, azt mutatja a Ténytár: két és fél millió ember a szegénységi küszöb alatt. Már ott tartunk egyébként, hogy az Orbán-kormány szemetét is kormányközeli figurák tüntetik el, miután az állami intézmények takarítási jogát a miniszterelnök korábbi biztonságpolitikai főtanácsadójához köthető cégek „nyerték” el, természetesen nem nyílt pályázaton. (Micsoda titkosszolgai aranybánya lehet a minisztériumi kukákban!)

Közben Amerika is magyarodik: Trump elfogadtatta a gazdagoknak kedvező, szegényeket sújtó adóreformját,

és mindezt alig 8 hét alatt (bár ez semmi a Fidesz leggyorsabb, 9 perces törvényhozásához képest). És akkor itt vannak még az europesszimisták: két cikkünk – nem véletlen, hogy az egyik szerzője magyar, a másiké lengyel – egyaránt azon elmélkedik, miként torpedózhatja meg az Európai Unió reformját és tarthatja hatalomban a populista varsói és budapesti vezetőket a kormányalakítási nehézségekkel küzdő Németország.

Holott a jelennek lehet pozitív olvasata is, és nem csak az, hogy most első alkalommal egy szocialistát – történetesen portugált – választottak a terjeszkedő eurózóna főnökévé, vagy hogy a Brexit-tárgyalások igazolják, szinte lehetetlen kihasítani egy tagállamot az európai integrációból. Gazdaság rovatunk számol be arról, hogy az EU Bírósága a tisztességes üzleti versenyszabályokat érvényesítve végre határt szabott Andy Vajna szerencsejáték-bizniszének, a Világ rovat pedig arról, milyen eltökélten küzd a svéd kormány és média az ellen, hogy az oroszok vezette „illiberális internacionálé” hazugsággépezete szétverje az EU-t és a NATO-t. A pusztító reménytelenségérzet ellen mindenki a maga módján küzd. A lapunkban bemutatott fiatal fotóművész, Borsi Flóra, aki „egyre több boldogtalan embert lát maga körül”, például úgy, hogy fityiszt mutat a magyar „galerista elitnek”. E heti portréalanyunk, Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság alapító elnöke a buddhizmust hívta segítségül. Akinek pedig nincs más, az bízzon a Kúriában. Szellem rovatunk meséli el a hajdan a főbíróságnak, legutóbb a most kiköltöző Néprajzi Múzeumnak otthont adó épület történetét, ahová hamarosan megint az igazságszolgáltatás költözik. Egykor abban a házban ítélték el Rákosi Mátyást. Megfordulhat ott még más „kedves vezető” is.

A szerző a HVG szerkesztője.