19 éves autóversenyzőt indít az MSZP Hatvanban

Az MSZP-nél biztos tudják, kormányváltós autóval versenyez-e.

  • hvg.hu hvg.hu
19 éves autóversenyzőt indít az MSZP Hatvanban

Választás 2018

Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.

Tóth Norbert már óvodásként is versenyzett, aztán gokartozott, majd Olaszországban lett igazolt pilóta, vezetett Seatot és Ferrarit is. Most pedig az MSZP országgyűlési képviselő-jelöltje, akit Mesterházy Attila és Korózs Lajos mutattak be, ő indul Hatvanban.

Tóth keresztapja egyébként Deák Bill Gyula, és indulását támogatja a Gyurcsány Ferenc vezette DK is. A jelölt a 24.hu-nak azt mondta, azért szállt be a küzdelembe, mert a politikában úgyis mindenki benne van. Több lehetősége is volt arra, hogy külföldre, Amerikába, Olaszországba és az Arab Emírségekbe költözzön, de ő maradt. Az azonban nagyon zavarja, hogy a barátai jelentős része külföldre költözött boldogulni.

Érsek Zsolt, az MSZP Heves megyei elnöke, egyben Tóth kampányfőnöke a lapnak azt mondta, a párt kereste meg a jelöltet, őt, de a kép egy cseppet árnyaltabb ennél. Érsek és Tóth édesapja ugyanis régi jóbarátok, ezért merült fel a fiatal versenyző elindítása. Érsek elmondta, ő maga is 33 évesen lett képviselő, az is volt 16 évig a hatvani polgármesterség 8 éve mellett.

Ha Tóth nyer, ő lesz minden idők legfiatalabb képviselője. Egyébként még nem tagja az MSZP-nek, szándékosan nem léptették be, bár a szándéknyilatkozata már kész van.

(Kiemelt kép: Tóth Norbert, Facebook)