Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Az MSZP nem fog plakátolni a kampányban

Gőgös Zoltán azt mondta, menjenek a francba.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Az MSZP nem fog plakátolni a kampányban

Választás 2018

Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.

„Nem veszünk plakáthelyeket. Ezt határozottan állíthatom, mert mi ebben döntöttünk, hogy menjenek a francba a plakáthelyeikkel együtt”- fogalmazott a szocialista politikus az ATV Nap híre című műsorban.

A tavaly nyáron elfogadott plakáttörvény értelmében a plakáthelyek tulajdonosai most már csak listaáron adhatják bérbe a felületüket. Erről pedig értesíteni kell a kormányhivatalt is, ha a szerződést nem küldik el, a hivatal leszedheti a hirdetéseket.

Közben kiderült, hogy 2017-es listaárakon vásárolt a Fidesz plakáthelyeket 2018-ban a JCDecaux-tól, ami felveti annak a gyanúját, hogy a párt megszegte a saját maga által megalkotott plakáttörvényt.

(ATV)