Tetszett a cikk?

Hatalmas kérdést kell megoldania Orbán Viktornak: hogyan tüzelje fel a saját táborát úgy, hogy az ellenzéki szavazók, vagy épp az apátiába süllyedtek ne kapjanak kedvet a választáshoz. Ha feláll egy egységfront, az ellen a Fidesz nem tud mit tenni – mondja Bíró-Nagy András, a Policy Solutions kutatási igazgatója.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

hvg.hu: Mekkora bukás ez a Fidesznek?

Bíró-Nagy András: A Fidesz számára hatalmas kudarc volt a vasárnap esti választás, az ellenzéknek pedig úgy kellett a siker, mint egy falat kenyér. Egyfajta defibrillátorként hathat, felébreszti az ellenzéki pártokat, ad egy hitet, hogy mást is el lehet érni, mint a kétharmados Fidesz-többség megakadályozása. A Fidesz pedig nem bízhatja el magát, többet kell dolgoznia. Orbán Viktor a hvg.hu-nak adott interjúban is ezt mondta, ahogy a Fidesz-közeli kommentároknak is ez a véleménye.

hvg.hu: Eddig az ellenzék számára a realitás az volt, hogy a kétharmadot megakadályozza, a non-plus ultra pedig, hogy kisebbségbe szorítsa a Fideszt.

Bíró-Nagy András: Amíg az egyéni körzeteknél nem változik a helyzet, nem lehet országos következtetést levonni a hódmezővásárhelyi eredményből. Ez egy helyi választás, ami mutat egy működő receptet. Ha az ország nagy részében nem tudja előállítani ezt a helyzetet az ellenzék, a Fidesz a szétaprózottság mellett van elég erős ahhoz, hogy nyerjen. Annyi mondható ki egyelőre, hogy nőtt a reális lehetőségek száma, már nem csak a kétharmad megakadályozása a tét, hanem az is, meg lehet-e akadályozni az abszolút többséget. A vérmesebbek már Orbán leváltásáról álmodnak, de ahhoz erősödnie kellene a vasárnap elindult dinamikának.

 

©

hvg.hu: Hódmezővásárhelyen egy jelölt mögé állt be az MSZP és a Jobbik, ez országosan elképzelhetetlennek tűnik. Az álláspont, amely csak azt mondja, hogy a legesélyesebb jelöltre kell szavazni, lehet elég erős üzenet?

Bíró-Nagy András: Éppen az jelenti a nehézséget, hogy olyan kristálytiszta képlet, mint amely Hódmezővásárhelyen előállt, nem ismétlődhet meg az egész országban. Egy MSZP-Jobbik közös listát már a választási szabályok szerint sem lehet elképzelni, ahogy azt sem, hogy mind a 106 körzetben koordináljanak. Az valószínű, hogy a legtöbb helyen állva marad a baloldali és a jobbikos jelölt, de valamilyen úton módon meg fogják jelölni, melyikük az esélyes. Gyöngyösön vagy a 18. kerületben egyszerűen elfelejthet kampányolni a másik oldal.

hvg.hu: De ez önmagában elég ahhoz, hogy egy DK-s vagy jobbikos átszavazzon? Hogy lehet úgy terelni a választókat szemérmesen, hogy az „ne látszódjon ki”?

Bíró-Nagy András: Nem tudom a választ arra, milyen eszközök lehetnek jók erre, nem is találgatnék. Azt a korábbi választásokból biztosan tudni lehet, és helyben tudni is szokták, hogy egy-egy körzetben melyik oldal szokott jobban szerepelni, háromosztatú körzetből viszonylag kevés van.

 

©

hvg.hu: Mi vezetett a hódmezővásárhelyi bukáshoz? Közvélemény-kutatásokból látták, hogy ez fog történni, csak nem tudtak reagálni?

Bíró-Nagy András: Nem tudom, a belsős kutatásokban mit láttak, de Török Gábor politikai elemző két olyan mérésről tud, amely a hódmezővásárhelyi választás előtt 60 százalékra mérte a fideszes jelöltet. Márki-Zay Péter az esti megjegyzései alapján ezekből a felmérésekből azt a következtetést vonta le, hogy a Fidesz el tudja vinni a saját szavazóit. A stabil fideszes réteg el is ment vasárnap. A választás nagy kérdése – ahogy az április 8-inak is az lesz –, hogy mekkora lesz a részvétel. A Fidesz nem tud mit kezdeni azzal, ha csalódott és eddig passzív tömegek elmennek szavazni. A kérdés, hogy összegyűlik-e annyi téma, botrány, amitől összejöhet országosan is egy ennél magasabb részvétel. A korrupció és a helyi megfélemlítés mixe lehetett a kulcs Hódmezővásárhelyen. A Lázárhoz köthető batidai kastély is most került elő, ráadásul a kampány legnagyobb botrányában, a Tiborcz-ügyben is érintettnek tűnik – Hódmezővásárhely lett a referencia az Eliosnál –, a Fidesz pedig túltolta a negatív kampányt, ez is visszaütött. Az utolsó napokban listázták Márki-Zay támogatóit, ilyen szintű nyilvános megfélemlítésre egy időközi kampányban sem láttunk példát.

hvg.hu: Azt a Fidesz nem vállalta magára.

Bíró-Nagy András: Nem, de ez is mobilizálhatta azokat, akik eddig csendben tűrték a fideszes uralmat.

hvg.hu: Mitől hihettek abban az emberek, hogy Márki-Zay nyerhet?

Bíró-Nagy András: Helyben a frusztráció és az utálat olyan méreteket öltött, hogy az ellenzéki pártok felülemelkedtek azon, hogy fenntartással viseltetnek egymás iránt, és korán sikerült felállniuk egy közös jelölt mögé. Ez hordozza az esély lehetőségét, bár amilyen tiszta formában ez most megtörtént, az példa nélküli. Ez a fajta egység ad némi reményt az ellenzéki választóknak. Ha viszont azt látják, hogy az egység nem áll fel, a jelöltek kínálata nem szűkül, akkor tovább tarthat az apátia. Az országos hatását pont azon lehet majd mérni Hódmezővásárhelynek, hogy mennyit tanulnak az ellenzéki politikusok ebből az esetből.

 

©

hvg.hu: Abból, ahogy a kormányoldali média kezeli a választást, kimutatható, mennyire fáj ez a Fidesznek?

Bíró-Nagy András: Inkább az látszik, hogy mennyire váratlanul érte őket. A kiskunhalasi választás szalaghírben futott több oldalon, míg Hódmezővásárhelyről sokáig egy szó sem volt. Csak nagyon későn, és csak a száraz adatokat közölve számoltak be róla. Most már jellemzően arra is felhívták a figyelmet, a jelölt független volt. A gépezetről az látszott, hogy várják az instrukciót, mit lehet az eredményről kiadni. Az értelmezést a véleménycikkekre bízták, ahol a fő üzenet: keményebben kell dolgozni. A miniszterelnök az interjúban egy önkritikus mondatot sem mondott, csak azt, hogy még keményebben kell harcolni, és a bevándorlásra szűkíteni a kampányt. Az ellenzéknek pedig az a feladata, hogy ne ez legyen a döntő téma, hanem a lopás, a hazugságok, az egészségügy és az oktatás állapota, és az, mit tenne ezek ellen.

hvg.hu: Min kell változtatnia a Fidesznek? Orbán Viktor titokban járja az országot, szakértők szerint a Fidesznek az alacsony részvétel lenne az érdeke, vagyis a szavazási kedv altatása, miközben mobilizálnia kell a sajátjait.

Bíró-Nagy András: Igen, a saját mozgósítási képessége és az eddigi ellenzéki apátia miatt is az alacsony részvétel lenne számára a kedvező. A vasárnapi eredmény legnagyobb hatása épp az lehet, hogy az ellenzéki szavazók hitet kaptak. Ha az ellenzéki pártok nem rontják el, és szélesítik a koordinációt, akkor nagyobb számban mehetnek el szavazni. Orbánnak a szavazói tűzbe hozása lehet az érdeke, de nehéz lesz ezt úgy megoldani, hogy ne mobilizálja még jobban azokat, akik kormányváltást akarnak. A kérdés egyszerű, kik lesznek többen.

hvg.hu: Említette, hogy Orbán nem volt önkritikus, Lázár viszont vasárnap este kvázi sikerként adta el, hogy a Fidesz-tábor elment szavazni.

Bíró-Nagy András: Túlzás, hogy sikerként tálalta volna, de tény, megtalálta az egyetlen adatot, amelybe kapaszkodni tudott. Az látszik, nem feltétlenül azzal van problémája a Fidesznek, hogy el tudja-e vinni a szavazóit, hanem azzal, ha feláll ellene egy egységfront. Akkor nincsenek elegen, a jelek szerint még akár fideszes fellegvárakban sem. Ha a csalódott, apatikus emberek elindulnak szavazni, nincs az a Kubatov-lista, amely ezzel szembe tud szállni. Az ország nagy részén pedig többségben vannak a kormányváltást akarók.

 

©

hvg.hu: Lázár politikai pályafutását mennyire befolyásolja az eredmény?

Bíró-Nagy András: A hódmezővásárhelyi polgármester-jelöltön kívül ő a legnagyobb vesztese ennek, de egy hónap múlva javíthat. Ha meggyőző sikert érne el, relativizálni tudná a kudarcot. A választásig hátralévő időszakban valószínűleg szerzett egy fekete pontot a Fideszen belül, ami nem segíti a választás utáni ambícióit sem. Lázár azonban nagyon korán kapott egy pótvizsgázási lehetőséget, egy győzelem esetén arra tud mutogatni, hogy ez csak egy kisiklás volt.

hvg.hu: Márki-Zay Péter azt ígéri, előássa az eliosos szerződéseket és más ügyeket is.

Bíró-Nagy András: Ha Hadházy Ákossal együttműködnének a következő időszakban, abból érdekes akták is előkerülhetnek. Erről egyelőre nem tudunk többet, az viszont biztos, ha talál valamit, meglesz a sajtója arra, hogy megkeserítse Lázár és a Fidesz életét az országgyűlési vagy a 2019-es önkormányzati választásokig.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Itthon

Körbeszaladt a világsajtón, hogy pofont kapott a Fidesz

The Washington Post, Guardian, Fox, Bloomberg, Reuters, New York Times. Mind-mind beszámolt Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi győzelméről, pontosabban a Fidesz-KDNP meglepő vereségéről az ottani időközi polgármester-választásról.

Kaufmann Balázs Itthon

"A gyűlölet győzött" – nem gondolták túl a Fidesz-képviselők a vásárhelyi buktát (videó)

A Fidesz választmányi ülése előtt képviselőket kérdeztünk arról, szerintük hibáztak-e valamit Hódmezővásárhelyen. Nagy önmarcangolást nem érzékeltünk, inkább ellenzéki mozgósításról és gyűlöletkampányról hallottunk, de továbbra is vannak, akik ilyen helyzetben is csak irreleváns frázisok pufogtatására alkalmasak.

Nem dől be a szegedi klinikai ellátás, de nem lesz sima ügy a megegyezés a dolgozókkal

Nem dől be a szegedi klinikai ellátás, de nem lesz sima ügy a megegyezés a dolgozókkal

Kaszinót jelentett fel a Momentum a járványügyi szabályok megsértése miatt

Kaszinót jelentett fel a Momentum a járványügyi szabályok megsértése miatt

9 000 000 mAh-s akkut árulnak az eBayen, nem nagy meglepetés, mi jön helyette

9 000 000 mAh-s akkut árulnak az eBayen, nem nagy meglepetés, mi jön helyette