Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kiss Gyula 2015-ben került előzetesbe, a vád szerint előre kitervelten, kegyetlenül akart végezni élettársával. Most szabadon engedték, mert a képviselőjelöltséggel mentelmi jog is jár.
A vádirat szerint a férfi szülei konyári házában, baltával, késsel támadt rá a nőre, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba, de életben maradt.
Kiss Gyula, aki korábban a szolnoki adóhatóság igazgatóhelyettese volt, nem érzi magát bűnösnek, állítása szerint a nő támadt rá, ő pedig csak védekezett.
Az ügyében, amellyel most a Nyíregyházi Törvényszék foglalkozik, még nem született ítélet. Az eljárást kedden felfüggesztették, Kisst pedig szabadlábra helyezték, mivel az Összefogás Párt képviselőjelöltje, amivel mentelmi jog is jár.
Az RTL Klub Híradójának stábja telefonon kereste Kisst, azt szerették volna megtudni tőle, hogyan került kapcsolatba a párttal, miért indul a választáson és mit ígér a választóknak. Csupán annyit válaszolt, "no comment", majd letette a telefont.
A törvényszéki bíró indítványozta a férfi mentelmi jogának megszüntetését a választási bizottságnál, az erről szóló dokumentumot azonban még nem kapta meg a testület.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.