Ők lesznek a DK parlamenti képviselői

A három egyéni mellett hat listás képviselője lesz a DK-nak az Országgyűlésben.

  • hvg.hu hvg.hu
Ők lesznek a DK parlamenti képviselői

Választás 2018

Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.

A képviselőcsoport tagja lesz Hajdu László újpalotai polgármester, aki a XV. kerületben, Oláh Lajos, aki a VI-VII. kerületben és Varju László alelnök, aki Újpesten szerzett egyéni mandátumot. A listán mandátumot szerző hat képviselő közül hárman, Molnár Csaba ügyvezető alelnök, Niedermüller Péter alelnök európai parlamenti képviselők, és Ara-Kovács Attila, a DK külügyi kabinetjének vezetője a listán utánuk következőnek adják át mandátumukat.

Ezért a DK frakcióját, a három egyéni mandátummal rendelkező képviselő mellett Gyurcsány Ferenc pártelnök, Vadai Ágnes alelnök, Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetője, László Imre a DK egészségügyi kabinetjének vezetője, Gréczy Zsolt szóvivő és Arató Gergely oktatási szakpolitikus alkotja majd.

A közleményben azt is bejelentik, hogy lemondott a pártban betöltött alelnöki posztjáról Nagy-Huszein Tibor.