Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke túllépte hatáskörét a Liberálisokkal, a választás előtt kötött szerződés aláírásával, ezért fegyelmi eljárás indul ellene – jelentette be az InfoRádióban a szocialisták frakcióvezetője.
Molnár Gyula egykori pártelnök a választás előtt a Liberálisokkal kötött szerződésével kapcsolatban Tóth Bertalan elmondta: „hosszú távú kötelezettségvállalásra csak akkor jogosult az elnök, ha az elnökség ezt támogatja és elfogadja”. „Miután ilyen elnökségi döntés nem volt, így a volt pártelnök hatáskörét túllépve járt el ebben az ügyben, az MSZP pedig nem tudta vállalni ennek a kötelezettségét” – hangsúlyozta. A párt központi pénzügyi ellenőrző bizottsága és a fegyelmi tanácsa meg fogja tenni a szükséges lépéseket.
Tóth Bertalan az InfoRádió Aréna című műsorában azt is elmondta: szerinte az lenne a tisztességes lépés, ha Bősz Anett a mandátumát az MSZP-Párbeszéd frakciójának adná.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.