szerző:
T. R.
Tetszett a cikk?

Egészen döbbenetes fotó a János-kórházból.

Orbán Viktor Thomas, a gőzmozdony nyakában ül a Szent János Kórház falán, graffiti, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jóvoltából. Ahogy megjelent, már el is tűnt az alkotás, lefestették. A kórház úgy indokolt, hogy ők a kórház területéről

„mindig eltávolítunk minden olyan információt, amely nem a betegek/hozzátartozók ellátással kapcsolatos tájékoztatását szolgálja. A graffitit eltávolítottuk.”

A Mi vagyunk a többség csoport – akik a harmadik kétharmad után az ellenzéki tüntetések motorjai voltak – most közzétett egy fotót a Jánoskórház egyik erkélyéről. „A fotó a múlt héten készült három kórterem közös erkélye. Lehet, hogy amikor az Orbán-graffitit eltüntették a kórház faláról, ezt az erkélyt is megcsinálták, és azóta futómuskátli és napernyő várja a gyógyulni vágyókat.”

A posztban leírják egy másik erkély történetét is:

„De ha erkélynél tartunk, említsünk meg egy másik erkélyt is, ahonnan Kedves Vezetőnk (gyengébbek kedvéért Orbán Viktor) a városra és a népre fog letekinteni, és amely hét ablak kibontásával készült. A Fideszről sokat elmond, hogy jóllehet a Karmelita-kolostor is része a világörökséggé nyilvánított Duna-partnak, ezért a legkisebb változtatásnál is egyeztetni kell az Unescóval, a Fidesz ezt elfelejtette időben megtenni.

De ne foglakozzunk itt holmi ENSZ szervezetekkel, hiszen ma már tudjuk, hogy az ENSZ is Magyarország ellensége. Nézzük meg, mennyibe került Orbán Várba költözése – eddig.

Az eredeti nagyjából 21 milliárdos költözési költségekhez a kormány 2016 karácsonyán plusz 3,925 milliárd forintot adott, méghozzá a Karmelita kolostor helyiségeinek „egyedi kialakítására“. Azaz 3 925 000 000 forint pöpec szobabelsőkre, benne Tisza István hajdani bútorainak Orbán Viktor számára történő lemásolására stb.

Hány kórházi erkélyt lehetett volna rendbe hozni csak Orbán dolgozószobájának a berendezésére költött pénzből?”

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Megdobálták a szovjet katonákat, de ők nem lőttek vissza – 1990. július 4.

Megdobálták a szovjet katonákat, de ők nem lőttek vissza – 1990. július 4.

Extrém UV-sugárzásra figyelmeztet az OMSZ

Extrém UV-sugárzásra figyelmeztet az OMSZ

80 kilogramm jéggel mentették meg egy ember életét Érden

80 kilogramm jéggel mentették meg egy ember életét Érden