szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vádat emeltek a férfi ellen, aki szerint a "gyereket verve jó nevelni".

Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette, és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki rendszeresen verte a kisfiát, míg a nevelt gyermekét megfenyegette.

A vádlott és párja élettársi kapcsolatban éltek Esztergomban. 2012-ben született meg közös gyermekük, akit a nő előző kapcsolatából származó három másik gyermekkel együtt neveltek.

Az apának már a kisgyermek születésekor sem volt türelme a neveléséhez, zavarta a csecsemő sírása, emiatt néhány hónapos korától rendszeres testi fenyítést alkalmazott, mivel elvei szerint „a gyereket verve jó nevelni”.

A vádlott a kisbabát rendszeresen megrázta, a pelenkán keresztül a fenekét ütötte, álló helyzetből az ágyra dobta. Amikor a gyermek járni kezdett, a vádlott rendszeresen a nyakára csapott. Egyszer olyan erővel ütötte meg az arcát, hogy vérezni kezdett a szája. Az apa az óvónőknek is azt mondta, ha nem bírnak a gyermekkel, nyugodtan verjék meg, mert a kisfiú csak hisztizik.

Amikor esténként a férfi hazaért, a gyerek általában elbújt, annyira félt tőle. Az édesanya mindig a gyermek védelmére kelt, és többször elhagyta a férfit amiatt, ahogy a gyerekkel bánt.

Az apa a szülői kötelességét súlyosan megszegte, amikor a sértettet rendszeresen bántalmazta, aminek következtében a gyermek pszichésen és érzelmileg súlyosan sérült – olvasható az ügyészség közleményében.

A férfi és a legidősebb nevelt gyermeke között az évek során feszült viszony alakult ki. A fiú 2018. január 17. napján, a lakás konyhájában szóváltásba keveredett a férfival, aki ekkor megfenyegette, majd a nadrágja zsebéből elővett egy kést, amit a nevelt fia felé tartott. A vádlott pár nappal később megismételte a korábbi fenyegetését, mivel a nevelt fia megakadályozta abban, hogy a kisfiút fenyítési célzattal a tusolóban vízzel lelocsolja.

A vádlottal szemben a halmazati szabályokra tekintettel egy évtől hét évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az elkövető büntetőjogi felelősségéről az Esztergomi Járásbíróság fog dönteni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!