A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Jövő szeptemberben akarják bevezetni.
Elkészült az új Nemzeti alaptanterv javaslata, amelynek szövegét hétfőn a projekt szakmai vezetője, Csépe Valéria benyújtja az Emmi-nek – írja az Index. A hvg.hu is úgy értesült, hogy elkészült az uniós projekt keretében kidolgozott dokumentum.
Az új Nemzeti alaptanterven tavaly ősszel kezdtek dolgozni Csépe Valéria vezetése alatt a munkacsoportok. Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter nemrég úgy nyilatkozott, hogy augusztus 6-ra elkészül a dokumentum, amelyet a pontosítások és véleményezések után 2019. szeptember elsejétől be is akarnak vezetni.
Csépe Valéria korábban azt mondta, a jelenlegi NAT-ban nem a gyerek van a középpontban, ezen szeretnének változtatni, ezzel együtt pedig azon is, hogy melyik tantárgyat milyen életkorban alapozzák meg. Akkor beszélt arról is, hogy szerinte Jókai helyett Harry Pottert érdemes olvastatni a kisiskolásokkal, és hogy az általános megismerő folyamatok elsajátítására akarnák helyezni a hangsúlyt.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.