Válságban a pedagógusképzés, akármit állít a kormány
Vagy magát is becsapja a kormány, amikor a tanárképzésre jelentkezők számának látványos megugrásáról beszél, vagy szándékosan tájékoztat félre. A tanárhiány a jövőben sem látszik enyhülni.
Vagy magát is becsapja a kormány, amikor a tanárképzésre jelentkezők számának látványos megugrásáról beszél, vagy szándékosan tájékoztat félre. A tanárhiány a jövőben sem látszik enyhülni.
A „Nyitott művtöri középiskolásoknak” sorozat előadásai ingyenesek.
Máshogy számolják majd az érettségi pontokat a felvételikben, és a feladattípusok is megújulnak.
A Nemzeti alaptanterv az államtitkár szerint hazafias, gyerekközpontú és 21. századi, abban jelentősen csökkentették a tanulói terheket. A gyakorló tanárok nem ezt látják.
„Ne tanítsunk, hanem segítsünk tanulni! Ne kizárólag tantárgyakban gondolkodjunk!” – vallja a hamarosan új épületszárnyat kapó Lauder Gimnázium igazgatója, Horányi Gábor. Az iskola mostani bővítésének nem az az indoka, hogy még több tanulót tudjanak befogadni, hanem az, hogy felkészüljenek a 21. századnak megfelelő oktatásra.
Az iskola működése egy nagy színjáték. A politika előírja, mit kell „leadni” az iskoláknak, a tanárok úgy csinálnak, mintha megtanítanák, a diákok úgy csinálnak (vagy már nem is csinálnak úgy), mintha megtanulnák. Valójában pedig ontja a közoktatás a műveletlen tömegeket – véli Knausz Imre oktatáskutató, aki szerint a felső tagozatban nem a tananyagra kellene koncentrálni, hanem a diákok érdeklődését kellene felkelteni a világ dolgai iránt.
Az új rendszer a tanulók önálló problémamegoldásának és kreativitásának ad több teret, és csökkenti az elvárt ismereteket.
Hamarosan végez a NER-korszak első diákgenerációja: szerdán kezdték el az utolsó iskolaévüket azok, akik Orbán Viktor 2010-ben kezdődő kétharmados kormányzása alatt kezdtek el tanulni. Diákokat és tanárokat kérdeztünk arról, milyen szerepet kapott az eltelt 11 tanévben a politika az iskolai életben. Úgy tűnik, hogy a NER-en belül semmilyen téma nem lehet a NER-en kívüli, még az iskola sem.
Második nekifutásra sem sikerült korszerű irodalom- és történelemtankönyveket írni a tavaly hazafiasított Nemzeti alaptantervhez.
A kormány célja a bírálatokkal ellentétben éppen az, hogy a lehető legjobb, rövidebb, de átjárhatóbb, alacsonyabb lemorzsolódást felmutató, még gyakorlatorientáltabb tanárképzést szervezze, állítja az Emmi köznevelésért felelős államtitkára, aki a HVG-ben 2021. július 28-án megjelent Középiskolás fokon című írásra írt válaszcikket.
Steklács János olvasáskutató, egyetemi tanár szerint, ha a tanárképzés a mindenkori NAT-ra készít fel, akkor betanított munkásként kezeli a pedagógusokat. A képzés tervezett lebutítása után nem lehet hatékonyan tanítani.
A Tanítanék mozgalom, a Civil Közoktatási Platform kiáltványban tiltakozik a pedagógusképzés öncélú átalakítása ellen.
Az új Nemzeti alaptantervhez és a kerettantervekhez új tankönyveket is ki kellett adni, amit aztán minden iskolának használni is kell. Ehhez rohamtempójú tankönyvbírálatokra volt szükség, de az Oktatási Hivatal ezt is megoldotta. Az időnként komikusnak is nevezhető tankönyvi esetekről hivatalos dokumentumok kerültek elő.
Az új NAT-hoz és kerettantervekhez igazított tanmenetekkel lehet pályázni a minisztériumnál. Nem akármilyen nyereményért.
Az államtitkár szerint nem lehet véleményt mondani az új tankönyvekről, hiszen még nem is próbálták ki azokat, ugyanakkor szerinte kiválóak. A történelemtanárok azt hangsúlyozzák, hogy ők szakmai érveket fogalmaztak meg, és egy tapasztalt tankönyvszerző, vagy tanár igenis tud véleményt formálni egy kiadványról.
Nemcsak a sokat bírált, három év alatt hazafiasított alaptantervben, hanem a hozzá készült tankönyvekben is sok helyen tetten érhető, ahogy a kormány politikai szempontjai felülírták a szakmai elveket, sőt, néhol a tényeket. Bár a Horthy-kedvelő Takaró Mihály részvétele miatt sokan az irodalomkönyvektől tartottak, ezek "csak" zsúfoltak és unalmasak, a történelemkönyvek viszont az általunk megkérdezett tanárok szerint konkrétan is hamisítanak, csúsztatnak.
Központosítás, egységesítés, a szakma kizárása a döntésekből, és a pedagógiai autonómia végletes megcsonkítása. Elüldözött és kedves egyetemek. Tíz év alatt minden megváltozott, de eredményességében szinte minden romlott az oktatásban.
Lesöpörve a szakmai ellenérveket, az oktatási hatóság a szabályokat felrúgva, rekordidő, 3-4 nap alatt engedélyezte a maga készítette tankönyveket.