Minden nő megérdemli a gyémántot. Ezért nem magánügy, hanem mindannyiunk öröme, ha arról hallunk, hogy Tündének bejött az élet.

Egy anya – és egy apa – legdrágább kincse a gyermeke. És amikor a szemek fényei betöltik az ötödik életévüket, egyre nyomasztóbban gyűlnek a kérdések és kétségek. Szertefoszlik a gondtalan gyermekkor, és átadja helyét a tépelődésnek, néha kétségbeesésnek: hová fog a kicsi iskolába járni, és mi történik ott vele?

Hogy fogja magát érezni ott? Meglepő, de míg minden szülő erre gondol először, az iskolákért felelős döntéshozókat ez hagyományosan nem érdekli. De ettől még az anya aggódik: vajon milyen tanárok kezébe kerül? Megalázzák, bántják majd, türelmetlenül büntetik minden hibáért? Engedik-e még gyereknek lenni? Értő szavakkal teszik a világra nyitott, érdeklődő, tudni akaró emberré, vagy fakockát faragnak belőle akkor is, ha belehal? Megvédi-e az iskola, ha a gyerekek nem fogadják be? És ha már ott tölti mostantól élete nagyobb részét, megtanítják-e arra, amit tudnia kell a sikeres élethez? Megtanul-e angolul, számítógépekkel bánni, kreatív válaszokat adni bármilyen kérdésre? Megtanul-e kérdezni, kételkedni, vitázni, és változtatni a véleményén? És milyen emberré neveli az iskolai környezet?

Mintegy kétmillió gyerek szüleinek minderre az állami közoktatás adja meg a választ.

In the army now

Szarul fogják érezni magukat. Rengeteg felesleges és értelmetlen gürizés vár rájuk, merev számonkéréssel. Kis felnőttként, sőt sorkatonaként tekintenek rájuk, a gyerekség megnyilvánulásait szankcionálják. Amelyik elsőre megérti az anyagot, az nyert; akinek segítségre van szüksége, azt iskolán kívül, szülőktől, korrepetitoroktól, különóráktól kaphatja meg. Ha erre nincs lehetősége, mert mondjuk szegény, akkor... akkor hát rábaszott, mint mókus az erdőtűzre. Mindeközben egész biztos, hogy nem sajátít el jó néhány releváns ismeretet, így például nyelvtudást, digitális kompetenciákat, tárgyalástechnikát. Nincs ugyanis elég angolóra, sem elég tanár, nincs gép, a viták ideje pedig lejárt.

De legalább mindezt nemzeti és keresztény nevelésnek nevezik. Azért, hogy a totális csőd köré ideológiai védőburkot vonjanak. Innentől aki kritizálja az állami oktatást, az az alapértékeinkre ront rá, vagyis hazaáruló.

Természetesen ebben a totál ellenségesen, kártékonyan és bután berendezett rendszerben vannak oázisok. Egy-egy tanár, aki hivatástudatból jól tanít, és emellett mazochista, ezért nem megy el magániskolába vagy bárhová sokkal több pénzt keresni. Néhány iskola, ahol több ilyen tanár is van, vagy akár egy egész kollektíva. Kézen-közön szerzett előjogok, amelyek megengednek némi kísérletezést, alternatív tantervet. Szerencse és egyre inkább vizsga – vagyis pénz – kérdése, hogy sikerül-e a porontyot ilyen helyre befocizni.

És nemzetközivé lesz

Nos, Tündének szerencséje volt. Gyermekei az állami rendszer poklától távol, a SEK Budapest International School diákjaiként kiváló oktatásban részesülhetnek, amit még élvezni is fognak. Korszerű felszereléssel, gyerekbarát pedagógiai alapelvekkel adják meg nekik a kezdőlökést, hogy ne suttyó, analfabéta közmunkásként végezzék, hanem többre vigyék, mint szüleik. Egy csöppet necces ugyan, hogy ennek az iskolának már a neve sem magyar, és annyira nem nemzeti, hogy egyenesen international. Ne kerteljünk: ez tulajdonképpen egy kisgyerekeket mérgező CEU. De sebaj, majd azt mondjuk, hogy kuss, pofa be, senkinek semmi köze hozzá. Magánügy.

Ahogy az is magánügy, hogy Tünde soha nem szólt oda a menzán a kollégáinak. Helló Rózsa, Juci, Laci, Zolika, nézzétek csak! Találtam egy szuper sulit a gyerekeknek, mi lenne, ha legalább nem homlokegyenest az ellenkezőjét csinálnátok, mint ők?

Itt nem arról van szó, mint a magánklinikáknál, hogy a jómódú politikus jobb körülmények között gyógyul. A magániskolák, ahová ezek a porontyaikat járatják, teljesen más elveket, pedagógiát és víziót képviselnek, mint amit a köznéppel megetetnek. Ők nagyon is jól tudják, milyen a jó iskola. Tisztességes ember az ilyen felismerés hatására szót emel, mert mégsem lehet mindennap szembehányni a tükröt.

Ám Tünde kussolt buzgón, neki már megvan a gyémántja, így gyerekei megmenekülnek a közoktatástól.

Amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendezett be a többi gyereknek.

Az, ahol anya dolgozik.

Fogós kérdés, hogy ez végül milyen emberré neveli Tünde gyermekeit. Szomorú belegondolni: talán mégsem jártak annyira jól. De mindig benne van a pakliban egy jövendő lázadás, amelynek során elszégyellik magukat, és megtesznek mindent azért, hogy visszafizessék adósságukat. Azoknak, akiknek nem volt ilyen szerencséjük, és az ő gyerekeiknek.