Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Teljesen megváltozhat a főváros legmarkánsabb része, a Clark Ádám tér és a Lánchíd. A főváros ígéri, az UNESCO-tól a kormányhivatalig minden szükséges engedélyt meg fog szerezni a hétmilliárdos felújítási projekthez. Áthelyezik a kőoroszlánokat is.
Egy szeptember 18-i kormányhatározatból egyértelműen következik, hogy a kormány által biztosított 7 milliárd forintból megújul a Lánchíd, megszűnhet a Clark Ádám téri körforgalom (amely, mint azt megannyi KRESZ-kurzuson átesett magyar állampolgár megtanulta, nem körforgalom), és kiszélesítik magát a Lánchíd "teraszát", vagyis a gyalogosjárda részt is. A munkálatok másfél évet tesznek majd ki, az Alagutat is lezárják.
Ez persze felveti a kérdést, hogy vajon a Lánchíd karakterét hogy lehet megváltoztatni, amikor az műemlék? Egy örökségvédelmi rendelet kimondja: a védett műemléki értéket fizikai valójában kell megőrizni. A Mátyás-templomhoz sem építhető újabb torony.
Feltettük a kérdéseinket a fővárosnak is. "A Fővárosi Közgyűlés 2018. szeptember 26-i ülésén egyhangúlag elfogadta a Lánchíd felújításával kapcsolatos döntéseket és határozott arról, hogy szükséges a hídrekonstrukció terveinek átdolgozása és engedélyeztetése, ezt követően pedig a kivitelezés a kőoroszlánok áthelyezésével, valamint a gyalogosjárdák, a hídfők és a pillérek körüli erkélyek 80 centiméterrel történő kiszélesítésével történjen meg" – írja a főváros. "A tervezés és az engedélyeztetés során a BKK az illetékes hatósággal lefolytatja a szükséges egyeztetéseket, megszerzi az örökségvédelmi szakhatósági hozzájárulást. A járdaszélesítés tervezése miatt várhatóan szükség lesz örökségvédelmi hatástanulmányra is, hiszen a Lánchíd az UNESCO világörökségi védettségét élvezi. A kivitelezés elkezdésére csak valamennyi szükséges engedély birtokában lesz lehetőség. További információkkal a későbbiekben tudunk szolgálni."
Vagyis a főváros ígéri, minden engedélyt megszerez, minden törént betart. Ehhez persze az UNESCO-nak is lesz pár szava, amely nem engedheti, hogy jelentősen megváltozzon a világörökségi védettséget évező Duna-part és látképe – márpedig egy 80-80 centis kiszélesítés a hídon elképzelhető, hogy markáns változást jelent, de ebben az esetben ugrik a világörökségi besorolás.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.