Szubjektív lapajánló.
Még négy év az Orbán-rendszer börtönében, ráadásul kétharmados szigorítottban, vagy esetleg már csak néhány nap? A klasszikus fogolydilemma magyar változatával néznek szembe április 8-án az ellenzéki pártok és szavazók. A Fideszre szabott választási törvény által létrehozott csapdahelyzet ugyanaz, mint a közismert játékelméleti példában: együttesen akkor járnak a legjobban, ha kooperálnak, egyéni érdekük viszont a versengést diktálja. Innen szép nyerni, s innen tűnik igazán irigylésre méltónak a cserépszavazás ókori intézménye, amellyel úgy lehetett békés módon elzavarni az államra veszélyes vagy túl nagy hatalmat szerzett személyt, hogy elég volt ellene szavazni.
Cikkeinkben mi is efféle protestszavazás mellett érvelünk. Teljes mértékben osztjuk például e heti vendégpublicistánk, Márki-Zay Péter véleményét, aki szerint
a tolvaj kormány leváltása, a maffiaállam lebontása ma elsődleges nemzeti érdek.
De ami neki kicsiben sikerült Hódmezővásárhelyen, arra csekély az esély országosan. A Medián legújabb felmérése szerint a Fidesz még növelte is támogatóinak számát, s akkor is elsöprő győzelemre számíthat, ha 700 ezer potenciális szavazót rejt a választási „fekete doboz”, s csaknem bizonyos, hogy az ő voksaik hozhatnak némi többletszavazatot az ellenzéknek.
Pedig sok van az Orbán-rezsim rovásán. A focihuligán-mentalitású miniszterelnök érdemi kormányzás helyett évek óta bűnszövetkezetben elkövetett félelem- és gyűlöletkeltéssel, megfélemlítéssel igyekszik szavazatait maximalizálni, a jelek szerint sikerrel. Ellenség mindenki lehet: rokkant trafikos, ismert filozófus csakúgy, mint régi jó barát vagy régi jótevő, Brüsszel és az ENSZ, vagy legutóbb az a kétezer, név szerint is számon tartott „Soros-zsoldos”, akiknek a kormányfő megtorlást ígért, pedig mindössze annyi a bűnük, hogy közülük egy se bírja mondani, hogy éljen Orbán.
Nem úszták meg a megfélemlítést az oktatási rendszer ellen tiltakozó tizenéves gyerekek sem, akik választhatnak: közmunkások lesznek, hogy addig se lopjanak, esetleg erkölcstan–lövészet szakra iratkoznak a közgázszerelő egyetemen, vagy elmennek az országból, és elviselik azt a megvetést is, ami Orbán jóvoltából a magyarokra Európa-szerte irányul. De az idősebbek sem számíthatnak sok jóra. A kórházak hovatovább no-go zónákká válnak, ahol egy bacit ugyanolyan lehetetlen legyőzni, mint a választáson egy gecit. A kampányban osztogatott Erzsébet-utalványhoz pedig nem titkoltan az az elvárás társul, hogy a nyugdíjasok heti tíz deka párizsiért elcseréljék a demokráciát. Amit persze a kiváltságosok is boldogan elcserélnek földesúri előjogokra, kastélyokra, milliárdokra. Feudalizmus egyenlő Fidesz-hatalom és az egész ország villamosítása az Orbán-vő ledlámpáival. No meg Mészáros erőművével, amelyről a Gazdaság rovatban olvashatnak.
A választások legnagyobb tétje azonban az, amivel Magyarország rovatunk két cikke is foglalkozik:
még szorosabbra fonja-e Orbán Putyinnal a viszonyát, ami már eddig is túllépett az észszerű, gazdasági racionalitáson nyugvó kapcsolaton, s tovább kormányozhatja-e Magyarországot a nyugati értékrendtől Kelet felé.
Mindezek dacára Fókuszban rovatunk cikkei sem valószínűsítik, hogy esély lenne a kormányváltásra. Ugyanakkor az Orbán mindenhatóságába vetett hitet már az is kikezdheti, ha széles körben kiderül, hogy gyengül a Fidesz, és erősödik az ellenzéke. Ehhez azonban mindnyájunknak el kell menni szavazni. Mert a félelem megeszi a lelket.
A szerző a HVG felelős szerkesztője.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
