Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Megszületett a másodfokú ítélet P. László Gergely ügyében, amely terrorcselekmény bűntettre változtatta a korábbit – írja az Index.
Az Index beszámolója szerint Újvári Ákos bírói tanácsa már a másodfokú eljárás második napján jogerős ítéletet hirdetett, mivel az első napon a védő valamennyi beadványát elutasították. Szikinger István egyebek mellett azt szerette volna elérni, hogy hallgassanak meg újabb tanúvallomásokat, szerezzenek be további szakértői véleményeket is.
A lap azt írja, hogy a robbantással vádolt P. László Gergely nem vett részt az eljárásban, így az utolsó szó jogán sem szólalt fel.
A 27 éves férfit tavaly szeptemberben első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték a Fővárosi Törvényszéken, a szerint az ítélet szerint legkorábban 25 év múlva szabadulhatott volna.
A másodfokú eljárás kezdetén az ügyész súlyosbítást, a védelem felmentést kért P. László Gergelyre.
Az eljárás adatai szerint a vádlott 2016. szeptember 24-én késő este Budapest belvárosában, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt, hogy megszerezze fegyvereiket. A két fiatal rendőr maradandó sérüléseket szenvedett, az elkövető a fegyvereik nélkül távozott a helyszínről. Később a Belügyminisztériumnak fenyegető e-mailt írt, amelyben pénzt követelt, hogy ne robbantson többet.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.